Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Takács Péter: Nagytárkány 1770 - 1848 között
lása. Akkorra vagy nevet változtattak, vagy a harmadik-negyedik törvényhatóság területén keresték boldogulásukat a szökevények, vagy olyan szabad királyi városba költöztek, ahonnan nem követelhették vissza a földesurak elszökött jobbágyaikat. A nagytárkányi jobbágyoktól pusztán hagyott telkek appertinentiái ez alatt a húsz év alatt elkallódtak, amint a lakosok vallották: „azokat a pusztákat most a parasztok s nemesek árendában bírják.” A telkek pusztásodása folyamatos volt. A kihaltak vagy elszököttek helyére mások költöztek. 1772-ben nyolc telken szabadmenetelű emberek ültek, akikről biztosan csak annyit tudunk, hogy 32 évnél kevesebb ideje ültek az általuk usuált „appertinentiás" telkekre. Voltak, akik két éve költöztek a faluba. A szabadmenetelű jobbágyok robot és kilenced helyett taksával váltották meg a szolgáltatásokat. Gróf Sennyey Imre öt szabadmenetelű jobbágya - Csipkés András, Rosta Péter, Bálint György, Szuzsimir György és Tóth Pál - öt forint 57 karcártól 5 forint 6 krajcárig taxások voltak. Róluk azt is tudjuk, hogy ezt „három esztendőtül fogvást, mioltátul itt laknak”, azóta fizették a taksát, de a földesurak szorították őket munkára is. Kötelesek voltak ugyanis ők is három napig kukoricát kapálni az allodiumon, s a megkapált tengerit ősszel letörni. Aratáskor tizenkét napot, szüretkor ugyancsak tizenkét napot dolgoztak gyalogszerben. Báró Sennyey Lászlónak is volt három taksás embere, akik közül kettő nyolcnyolc forint taksával váltotta meg minden szolgáltatását, egy pedig „varga mester ember jobbágy lévén, csak mesterséggel szolgált”, zselléreinek egyike nyolc, másika két forint taksát fizetett.23 Báró Dőry László „appertinentiás” negyed telkére sem költözött szolgálatot vállaló ember. Kénytelen volt négy rénes forint 15 krajcár taksa ellenében a beltelkét és azok határbeli járulékait - szántó, rét - a tárkányi sóinspektornak, Mislei Andrásnak átengedni. Szloszarik István „nagytárkányi plebanus uram" a parókia beltelkével rendelkezett, ami a rendezés értelmében negyed teleknek bizonyult, s Mária Terézia rendelete értelmében egy forint cenzus és 18 nap gyalogrobot volt követelhető érte, de a tárkányi munkaerőhiányt jellemzi, s talán a korabeli patriarchális viszonyokra is vet egy fénysugarat, hogy az úrbérrendezés előtt esztendőnként csak 12 nap gyalogrobotért lehetett szolgálóembert fogadni rá. Ugyanakkor a hagyományok nyűgöző erejével, a szokások rendíthetetlenségével kapcsolatos, hogy az említett kemény robotoláson kívül az örökös jobbágyok a gróf Sennyey Imrének „emberemlékezet óta”, báró Sennyey Lászlónak pedig „csak két esztendőtül fogvást adnak kilencedet. Korábban csak egy pár csirkét és 20 tojást adtak dézsma helyett, s azon kívül karácsony tyúkját és egy zsákot adtak, és 4 singet fontak, s fonnak is.” Tyúkot és tojást a „méltóságos gróf úr" - gróf Sennyey Imre generális - örökös jobbágyai is adtak. Egyenként három-három karácsony tyúkját és 15-15 to23 Takács-Udvari III, 165-166. p. 140
