Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Frisnyák Sándor: Táj és ember
lyóhátak felszínén homok-, helyenként barna erdőtalajok alakultak ki. Az alacsony ártéri szinteken fú'z-éger-nyár, a magas ártérövezetben szil-kőris-tölgy\\geterdők jellemzőek. Nagytárkány épített környezete és szántóföldövezete a folyóháton foglal helyet. A folyóhát idősebb és fiatalabb részekből épül fel. A Tice és a Karosa Nagytárkány környéki szakasza teljesen feltöltődött és a különböző korú folyóhátak összekapcsolódtak. A környékbeli folyóhátak a község szántóföldjeitől nyugatra (Bély és Dobra irányában) alacsonyabb, hajdan lápos-mocsaras, a 19-20. században rétként és legelőként használt területet fognak közre. A Bodrogközben ezek a folyóhátak az ősi települési szintek, amelyek peremén a falvak mind az árterek, mind pedig az ármentes térszínek természeti erőforrásait hasznosítják. A községtől délre a térszín emelkedik: Zemplénagárd térségében már kiterjedt akkumulációs eredetű homokmező tagolja az ártéri síkságot. A 19. századi integrált környezetátalakító munkálatok előtt a Tisza jobb partján, Nagytárkánytól Révleányvárig a régi folyómeder-maradványok, ún. morotvák, lápok és mocsarak az előzőektől eltérő ökoszisztémát alkottak (Mailáth 1896). A bodrogközi nép a morotvát Holt-Tiszának, a medermaradvány felső és alsó torkát eltömő üledéket „malágy’’-nak nevezi (Trenkó 1909). Nemcsak Nagytárkány, a Bodrogköz többi települése is az árvízmentes homokfelszíneken: egyrészt a folyóhátakon, másrészt a hajdani hordalékkúp szétroncsolt maradványain (a homokszigeteken, az ún. gorondokon) épült. Az ártéri síkságból kiemelkedő homokfelszíneket az emberi tevékenységi formák idő- és térbeli változásait vizsgáló történeti földrajz „életkamráknak” nevezi. A gazdasági tér az árterek világára is kiterjedt, természeti erőforrásait igyekeztek racionálisan hasznosítani. Tehát a táj egésze jelenti az emberi cselekvés akcióterületét (Berényi 2003). A Felső-Bodrogköz éghajlata is kedvező az emberi megtelepülés és a komplex paraszti gazdálkodás számára. Nagytárkány és tágabb környezete (a Felső-Bodrogköz) a mérsékelten meleg, mérsékelten száraz, hideg telő klímaterülethez tartozik. Mivel a községben nincs meteorológiai állomás, az éghajlati sajátosságokat Királyhelmec és Szomotor klímaadatai alapján jellemezzük (Bogoly 1984; Bogoly 1992; Seszták 1992). A napsugárzás évi összege, vagyis az az energia, amely a vízszintes sík egy négyzetméterére érkezik, 4200-4300 MJ/m2/év (MJ = megajoule). A napsütéses órák száma 1880 és 1920 óra/év. A napfénytartamot és a besugárzást legerősebben a felhőzet befolyásolja. A sok évtizedes vizsgálatok szerint a térség évi felhőzete eléri az 55%-ot. Az évi középhőmérséklet 9,3-9,4°C. A leghidegebb (január) havi középhőmérséklet-3,1°C. A legmelegebb (július) havi középhőmérséklet 20,2-20,3°C. Az évi abszolút hőmérsékleti maximumok átlaga 33,5-33,7°C, északon és nyugaton 33,0-33,2°C. A téli abszolút minimumok átlaga -20—21°C. A vegetációs időszak (IV—IX. hó) középhőmérséklete 16,5°C. A csapadék mennyiségére és időbeli megoszlására több helyről vannak adataink. Nagytárkányban 622 mm, Királyhelmecen 626 mm, Leleszen 593 mm, Szomotorban 571 mm, Záhonyban 650 mm az évi csapadékösszeg. A Felső-Bodrog-11
