Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Novák Veronika: A mátyusföldi céhek
Külön figyelmet érdemelnek a szenei céhek, annál is inkább, mivel Szene az 1593-as évből fennmaradt összefrás szerint a legnagyobb mátyusföldi mezőváros volt. A legrégebbi céhartikulussal rendelkező szenei céh a szabócéh volt. Szabályzatát Salm György adta ki 1584-ben a nagyszombati céhek mintájára. A másik legrégibb céh a vargák céhe volt Szencen is. Ezek szabályzatukat Thurzó Szaniszlótól kapták 1610-ben, majd 1663-ban Esterházy Ferenc erősítette meg és bővítette ki őket. A kibővítéssel együtt a szenei céh alá rendelte a cseklészi vargacéhet is. A csizmadiacéh szabályzatát 1632-ben Thurzó Mihály adta ki, és 1622-ben Esterházy Ferenc erősítette meg. A kovácscéh 1609-ben kapott céhszabályzatokat, amelyeket 1721-ben Esterházy Ferenc erősített meg. Az asztaloscéh 1725-ben alakult Szencen, szabályzatát Hainburgból vette át. Ugyancsak e ausztriai kisváros artikulusait vették át a szenei kőművesek és kőfaragók céhük megalakításánál 1726-ban. A szenei fazekascéh alapjául a pozsonyi céhartikulusok szolgáltak. Ezeket 1713-ban kérték ki, de mivel a pozsonyi céhszabályzat német nyelven íródott, a szenei mesterek kérték földesurukat, hogy magyar nyelven adja ki nekik ezeket, mert „egy német sincsen köztük”.10 A galántai céhek alakulása feltehetően a 18. századba nyúlik vissza. A céhek meglehetősen késői szervezkedésének az okát részben a török támadások okozta sok megpróbáltatásban, valamint a város nemesi jellegében kell keresni. Az adott kiváltságokat csak a török háborúk befejeztével, a 17. század utolsó évtizedeiben tudta teljes mértékben érvényesíteni a mezőváros. A céhek késői szervezkedése nem azt jelenti, hogy Galántán nem lettek volna kézművesek, hiszen már Mohács előtt biztosan jelen voltak a legfontosabb mesterségek. Bizonyíték erre a 15. századi forrásokban már vezetéknévként szereplő Takács és Kovács név. Galántán, hasonlóan az említett mezővárosokhoz, elsősorban azok a céhek alakultak meg, amelyek a mindennapi élet számára állították ki termékeiket. Ez abból is adódik, hogy leginkább ők igényelték a piac, valamint az egyes mesterek érdekeinek védelmét. A céh biztosította az egyenlő versenyfeltételeket, és szabályozta például a nyersanyag vásárlását. Ennek egyik példája a mészároscéh szabályzatában jelenik meg legmarkánsabban. A céh tagjai nem vásárolhattak levágni szánt állatokat a céh többi tagjának tudta nélkül. Galántán a 18. századtól csizmadia-, varga-, mészároscéh működött, majd a 19. században a különböző céhek mesterei a sorcéhbe tömörültek. A legrégebbi galántai céhartikulus 1721-ből származik11. A galántai vargák számára Esterházy Péter, Ferenc, Sándor és János adta ki, mintául a szeredi varga céh szabályzata szolgált. A céhartikulusokat nemcsak az Esterházy-család említett tagjai, hanem a galántai nemesi közösség további képviselői, Kada Ferenc, Balog János, Galgoczy Ferenc, Zorday István, Liptay János, Zidó Imre, Fekete Miklós, Lelovics György, Fekete Mihály is jóváhagyták, és ennek jeléül saját kezűleg aláírták. A mesterek évente Szent István napján a templomba 4 aranyat fizettek. A leginkább elterjedt céhek sorában találjuk a csizmadiacéhet. Ez vonatkozik Galántára is. Az 1642-ben alakult szeredi és semptei céh szabályzatát vették át a galántai céh tagjai is. Számukra Esterházy Miklós adott ki céhartikulusokat és 169
