Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Bukovszky László: A közegészségügy alakulása és jótékonysági intézmények a Mátyusföldön
vész, feketehalál) jellegzetes járványos betegség a 6. századtól számos alkalommal söpört végig Európán, így Magyarországon is. A 17. században és a 18. század elején az állandó háborúskodás és a kedvezőtlen higiéniai feltételek megfelelő talajt biztosítottak a főleg rágcsálók, patkányok által terjesztett fertőző betegség elterjedésének. A járvány pusztításáról Komáromi Csipkés György debreceni kálvinista lelkész a Pestis Pestise című könyvében (1664) ezt írta: „Sem fegyver, sem éhség, sem semmi egyéb csapás olyan gyorsan és hamar az országot, tartományt, nemzetséget és a földnek határit el nem nyargallja, fel nem futtya, járja, mint a döghalál."45 A 17. század második felében 1678-tól 1730-ig állandó veszélyt jelentett a pestis a régió lakosságára. A fertőző nyavalya terjedésének meggátlására zárvonalakat állított fel Nyitra vármegye közgyűlése a forgalmasabb kereskedelmi útvonalakon. A vármegye tehetetlen volt a dühöngő járvány ellen. A kétségbeesést csak fokozta, hogy a zárvonalak mentén a zárlatot figyelmen kívül hagyok közül az őrök fegyvere által több ember vesztette életét.'16 A 17. század végi járvány egyes hullámai érzékenyen érintették a Mátyusföldet. A források szerint 1678-ban Pusztafödémesen és Vezekényen, a következő évben pedig Nagymácsédon pusztított a feketehalál.47 A rendi felkelések idején a seregek állandó mozgása magával hozta a járvány kitörésének nagyobb lehetőségét. Nem csoda tehát, ha a stratégiailag fontos Szered, Galánta, Vágsellye, de a délebbre húzódó Nádszeg és annak közvetlen környéke is megszenvedte a 18. század első évtizedében, a Rákóczi-szabadságharc idején 1709-1712-ben kitört pestisjárvány pusztítását.48 Becslések szerint Magyarországon és Erdélyben a szabadságharc idején dühöngő járványban 410 ezer ember halt meg.49 A járvány következményeként előállt negatív demográfiai mutatókat jól tükrözi az 1715-ben elvégzett népesség-összeírás összegzése, még akkor is, ha az összeírás során a házas és ház nélküli jobbágyokat nem vették nyilvántartásba.50 A 19. század első harmadától több évtizeden keresztül egy addig ismeretlen betegség, az ázsiai kolera keltett riadalmat az egyszerű lakosság, de az orvosi társadalom körében is. A járvány több hullámban szedte áldozatait Magyarországon, és a Mátyusföldön. Mivel az első járvány kitörésekor 1831-ben ismeretlen volt még annak kórokozója, terjedési módja, természete, ebből származóan a gyógyítás módja is, így óriási emberveszteséget okozott. Az ország keleti végéről, Máramaros és Galícia felől érkezett fertőző betegség terjedésében közrejátszott a fertőzött személyek mozgása, az ivóvíz szennyezettsége és az általános higiénia hiánya.51 1831-ben a járvány a mátyusföldi régió Nyitra megyei területén tört ki hamarabb. Annak ellenére, hogy június elején már szigorú zárlat volt érvényben a galíciai határszakaszon és a Lengyelország felé vezető kereskedelmi utak mentén, a Turóc megyében kitört kolera miatt a vármegye közönsége az 1831. július 4-i közgyűlésen központi járványbizottságot állított fel. A központi járványbizottság mellett 5 járásban, közöttük az Alsó járásban 5 tagú kolerabizottság alakult. Jánossy Gábor, Turcsányi Ferenc esküdtek mellett a bizottság tagja volt Rudnyánszky Miklós járási főszolgabíró és dr. Schmidt, valamint Medák sebész.52 Mivel a járvány ekkor még csak a szomszédos északi és 317
