Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)

Pokreis Hildegarda: A gyáripari termelés kialakulása a Mátyusföldön

ték gyártani faszekrényes, majd 1894-től vasszekrényes kivitelben. Egy másik jelen­tős malomipari találmány a Haggermacher síkszita. In: 1000 kérdés-felelet a techni­ka világából. Budapest, 1964, 362. 3 Štátny archív v Bratislave, pobočka Šaľa (a továbbiakban: ŠA B PŠ) Okresný úrad v Šali (a továbbiakban: OÚ-Š) i. sz. XIII 75/1931. Malomtulajdonosok: Simon Dávid, Kiss Jozef, Tancik Jozef, Krajca Ján, Ševčík Štefan, Vajdík František, Lipovská Amá­lia, Meleg Anna, Fano Alexander, Krajca Martin, Kulich Mária, Majerčík Juraj, Krajca Gašpar, Krajca Ján, Vajdík Karol, Kolaroci Mária, Gavalec Anton, Kulich Vojtech, Majerčík Andrej, Haberland Gejza. 4 Szemző Béla: A cukorrépa termesztés Magyarországon 1808-1938. Budapest, 1979, 47. 5 Debrecen, Sasvár, Ács, Diószeg, Nagyszombat, Magyarfalu, Nagytapolcsány, Felső­­bükk, Nagysurány, Nagycenk, Petőháza, Fészerfalva, Cinfalva, Sajtoskál 6 Földmívelési Érdekeink, 1885. 110. 7 Kuffner Károly 1886-ban az Országos Rovartani Intézetnek tett jelentésében írja, hogy Diószegen 2800 magyar hold cukorrépa-területen 600 gyerek naponta átlag 300-400 répabogarat szedett 20 napon keresztül. A gyerekek ez idő alatt átlagosan 4-5 millió bogarat szedtek össze. A gazdaság 100 darab rovarért 4 krajcárt fizetett. 1893-ban pedig ugyanitt 250 hektoliter ormányos bogarat szedtek össze. 8 Csatár István-Ölvedi Károly (szerk.): Visszatért Felvidék. Budapest, 1939, 88. 9 Pl. az Eisler és Szóld szeszgyárához tartozó dögösi szeszgyárban. A diószegi cukor­gyárhoz tartozó szeszgyárban szintén nagy károk keletkeztek. Néhány szovjet kato­na annyira lerészegedett, hogy bódulatukban beleestek a szesztartályba, ahol meg is fulladtak. A hadtestek kivétel nélkül pusztítottak mindent, ami a kezük alá került. Készpénz után kutatva felgyújtották a hivatalok berendezését, az irattárakat. Az ál­talános rablásból azonban nem maradt ki a lakosság sem. Diószegen és Felsősze­­liben a katonaság kinyitotta a raktárakat a helyi lakosságnak. A szovjet hadsereg ka­tonái sem jártak el másképpen. Első dolguk az volt, hogy feltöltötték készleteiket, lefoglalták a maradékot, elhajtották az állatállományt, a lovakat, a szarvasállatokat. A cukorgyári üzemekbe őröket állítottak, hogy a lakosság további fosztogatását meg­akadályozzák. A termelés megbénult, a földek bedolgozatlanok maradtak. Az általá­nos élelmiszer- és napi cikkek hiánya következtében bevezették a jegyrendszert, te­hát a legfontosabb élelmiszereket, mint pl. az 1 napra megszabott kenyéradagot jegyre adták ki a boltokban. 10 Mátyusföld egyik legnagyobb ipartelepe, a diószegi cukorgyár sorsa akár iskolapél­dája is lehetne az 1945 utáni nemzetgazdálkodásnak. A gyárat mint kollaboránsok tulajdonát államosították a hozzá tartozó épületekkel, berendezéssel, földekkel együtt, azonban az egyes termelési egységeket, mint a műmalmot, a cukor-, a szesz- és a konzervgyárat, a magnemesítő állomást, a kertészetet, a gazdaságokat külön­választották. A szeszgyárat teljesen leépítették, berendezését elszállították, leállítot­ták benne a termelést. A Mária-műmalmot is államosították, elkülönítették a cukor­gyártól. Az ipartelep egyes gazdaságain állami gazdaságot (štátny majetok) alapítot­tak. A megmaradt gazdaságokból pedig kialakították a kollektivizáció, az új típusú mozgalom szellemében mesterségesen létrehozott földműves-szövetkezetei. Ezek a szövetkezetek a szovjet példát követve a mezőgazdasági termelés nálunk eddig is­meretlen, központilag irányított és előre tervezett új formáját próbálták meghonosí­tani. 11 Pekárne a mlyny Sered'. 12 ŠA B PŠ. ONV Šaľa. i.sz. 10826/1948. 217

Next

/
Oldalképek
Tartalom