Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Pokreis Hildegarda: A gyáripari termelés kialakulása a Mátyusföldön
A 20. században az ipar további ígéretes fejlődését a két világháború és az azokat követő politikai változások szakították meg. Néhány tervezett ipari vállalkozás - pl. a galántai gyufagyár, mely kb. 70-80 munkásnak adott volna kenyeret - az első világháború miatt nem valósult meg. 1918-ban a Monarchia széthullott, megalakult a Csehszlovák Köztársaság. Az új állam egyes országrészei között azonban mindjárt a kezdetben nagy különbségek mutatkoztak. Szlovákia az ipar területén ugyanis jóval elmaradottabb volt, mint a szomszédos országrészek. Az első világháború utáni időszakban a magyar tőke és a magyar beruházók jelentős anyagi károkat szenvedtek. A trianoni békeszerződés következtében az elcsatolt területek ipara elveszítette piacát, nyersanyag- és pénzforrásait. A pénzintézetek székhelyei ugyanis visszamaradtak Magyarországon és Ausztriában. Az új pénzügyi kapcsolatok felvevése és a piacok kiépítése hosszú éveket vett igénybe. Az első földreform következtében a mezőgazdasági termeléssel szorosan összefüggő ipari ágazatok nehéz helyzetbe kerültek, veszélyeztetve voltak a nyersanyagellátás szempontjából is. Az első bécsi döntés után az ipar helyzetét és versenyképességét fékezték a nyersanyagbeszerzéssel és a kész termékek értékesítésével járó nehézségek. A visszacsatolt területek ipartelepei jóval többet fordítottak a szállításra, mint az anyaországiak. A gyáripart finanszírozó pénzintézetek központjai is szinte kivétel nélkül megint csak visszamaradtak, így a megfelelő anyagiak és nyersanyag híján eleinte veszélyeztetve volt a visszacsatolt területeken az ipartelepek működése. Időbe telt, amíg újra beindult a kölcsönös kapcsolat a magyarországi pénzintézetekkel, amelyek érthető módon nem voltak túl nagy bizalommal az eddig számukra ismeretlen piac iránt. A Mátyusföld területén 1938-ban a lakosság zöme még mindig őstermelésből élt. Az iparban dolgozó és az iparból élők száma jóval alacsonyabb volt: a Galántai járásban 11 149, a Vágsellyeiben 4855 kisiparost tartottak nyilván.8 A második világháború utolsó éve különösen érzékenyen érintette az ipari üzemeket. Az átvonuló német, magyar, majd a szovjet hadsereg katonái lefoglalták az üzemekben tárolt élelmiszer- és gabonakészleteket, de nem vetették meg a gépi berendezést, az állatállományt, a raktári és takarmánykészleteket sem. A szeszgyárak esetében pedig különösen kényes volt a helyzet. A lerészegedett katonák nemcsak kiengedték az árokba a szesztartályok tartalmát, hanem néhol vissza nem állítható anyagi károkat okoztak, úgyhogy a háború után néhány helyen a termelést már nem is újították fel.9 1945 után a politikai események, az új eszmék szelleméhez igazodó törvényhozók által kibocsátott rendelkezések és törvények következtében az eddigi gyártulajdonosok, nagyvállalkozók, földbirtokosok feketelistára kerültek. Elég volt, ha az egyént a 108/45. sz. Beneš-dekrétum 19. §-a és a 45/46. sz. dekrétum értelmében kollaboránsnak minősítették (tehát magyar vagy német származású volt). Az ilyen személyek vagyonát államosították, ellenszolgáltatás nélkül kisajátították. A kitelepítés és a lakosságcsere következtében a háztáji kistermelésjellege is megváltozott. A még megmaradt nagybirtokot a II. földreform 204
