Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Novák Veronika: A mátyusföldi céhek
A vargáknak tilos volt lóbőrrel dolgozniuk. Aki mégis megtette, azt a céhből kizárták. A mestereknek szabad volt az állatbőröket saját házuknál kidolgozniuk. A kabátokat, a subákat és minden, állatbőrrel bélelt ruhadarabot a szűcsök készítették. A vágsellyei szűcsök céhszabályzata 1629-ből származik, és Pázmány Péter adta ki. A céh tagja kezdetben csak az lehetett, aki a város polgára volt, később, a 18. században a céhnek a sellyei uradalmon kívüli mester is tagja lehetett, de a céhmester vagy annak helyettese mindig sellyei kellett, hogy legyen. A szűcsökön kívül nem volt szabad más mesternek bőrrel bélelnie az egyes ruhadarabokat, még a kesztyűket és süvegeket sem. Tiltva volt ez a szabóknak is. 55. A vágsellyei szűcsök céhszabályzata 1629-ből A mindennapi élet számára készítették termékeiket a takácsok is. Az ő munkájuk volt a szövés, vagyis a len és a kender vászonná alakítása. Nemcsak ruhakészítésre felhasználandó sima vásznat és hímes szőtteseket készítettek, hanem zsáknak, ponyvának való durvább szöveteket is. A takácsok száma, hasonlóan a szabóékéhoz a 16. században magasabb lehetett, mint később. A sellyei takácscéh artikulusai 1626-ból ismertek. A legelterjedtebb kézművesek közé sorolhatjuk a csizmadiákat. A takácsokkal ellentétben ők a gazdagabb kézművesek közé tartoztak. A vágsellyei csizmadiacéh legrégibb céhszabályzatát 1696-ból ismerjük. A csizmadiák nemcsak a bőrcsizmákat készítették, hanem sarkas papucsot is, és minden, szárral ellátott cipőt, bakancsot. A csizmadiákhoz hasonlóan nagyon gyakori kézművesek voltak a kovácsok, a lakatgyártók, a csiszárok és a nyereggyártók is. Vágsellyén és környékén már 165
