Pukkai László: Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945-2000 - Lokális és regionális monográfiák 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)

A Galántai járás népességének alakulása 1945-től napjainkig

13. A Galántai járás népességének alakulása 1945-től napjainkig

A mai Szlovákia területén 1910-ben 884 ezer magyar anyanyelvű lakos élt (a lakosság 30,3%-a) és 1 688 000 szlovák (57,8%). A többi német, ruszin, lengyel, cseh és egyéb anyanyelvű volt. Az 1921-es népszámlálási adatok azt bizonyítják, hogy a magyarság száma a mai Szlovákia területén 651 ezerre (21,7%-kal) apadt, a szlovák nemzetiségű lakosság száma 1 952 000 főre (65,1%-kal) növekedett.

A csehszlovák kormány a nemzeti kisebbségek jogait a csehszlovák Nemzetgyűlés által 1920. február 29-én elfogadott alkotmányban és további alkotmánytörvényben fektette le. Ilyen alkotmánytörvény volt például az alkotmány elfogadása napján hozott és a törvénytárba a 122. szám alatt becikkelyezett nyelvtörvény, amely szerint a nemzeti kisebbségeket azokban a járásokban illette meg a nyelvi jog, ahol számuk a húsz százalékot meghaladta. A nyelvi jog, nyelvhasználati jogosultság azt jelentette a csehszlovákiai magyar kisebbség számára, hogy az általa lakott területen a hivatalokhoz saját anyanyelvén adhatott be kérvényt, s azok a kisebbség nyelvén kötelesek voltak megválaszolni. Vagyis a magyarság a hivatalos érintkezésben használhatta anyanyelvét.

Az 1921-es népszámlálás szerint Csehszlovákiának 744 621 magyar nemzetiségű lakosa volt (az ország lakosságának 5,57 százaléka), az 1930-as népszámlálás már csak 691 293 magyar nemzetiségű lakost (az ország lakosságának 4,78 százaléka) említ.

Az 1910-es népszámlálás szerint Szlovákia és Kárpátalja területén 818 magyar jellegű község volt. Ebből az ún. tisztán magyar jellegű községek száma (lakosságuk több mint 80 százaléka magyar nemzetiségű) 671 volt, a magyar többségű községeké (a lakosság 50-80 százaléka volt magyar) 76, idegen többségűnek pedig 71 község számított (a lakosságának csak 20-50 százaléka volt magyar nemzetiségű).

Az 1930-as népszámlálás már csak 760 magyar jellegű községről tesz említést, ebből 556 a tisztán magyar jellegű község, 149 a magyar többségű és 55 pedig az idegen többségű község.

Szlovákia lakosainak száma 1921 és 1991 között 3 millióról 5,27 millióra (75,6%-kal) emelkedett. A magyar nemzetiségűek lélekszáma 651 ezerről 567 ezerre csökkent, részarányuk pedig 21,7%-ról 10,8%-ra. A mélypontot az 1951- es népszámlálás jelentette (a deportáció, reszlovakizáció, lakosságcsere után), majd 1961 a jelentős gyarapodás éve volt, 1970-re a mérsékelt növekedés a jellemző, majd a következő két népszámlálás (1980, 1991) minimális növekedésről tanúskodik. Ebben az időben a szlovákság száma 131,4%-kal gyarapodott, az ország népességén belül 65,1%-ról 85,7%-ra növekedett a részaránya.

95