Pukkai László: Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945-2000 - Lokális és regionális monográfiák 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
Deportálások a Galántai járásból
történt Vezekény és Tallós esetében! 1947. február 11-én a hajnali órákban megkezdődött és 6 órakor befejeződött a két falu rendőri és katonai alakulatokkal való körülzárása. A fegyveres csoportok által felvert lakosság ezután várhatta a „végzések” kézbesítését, s a szokásos orvosi ellenőrzés után a rakodást és az indulást a galántai vasútállomásra. A vezekényieket február 13-án, a tallósiakat pedig február 15-én indították útnak.66 A célállomásokon a szerelvényeket az illető Járási Munkavédelmi Hivatal dolgozói fogadták, és a deportáltakat a munkaerőt igénylő gazdákkal egyetértésben osztották szét. A szerelvények általában tehervagonokból álltak - nálunk ezt csak marhavágonoknak mondják -, de minden szerelvényhez, annak nagyságától függően, egy vagy két személyvagont is kapcsoltak. Ezekben helyezték el a gyermekeket, a kismamákat, esetleg a betegeket. Ezekben a vagonokban a legtöbb esetben volt fűtés és egyes esetekben egészségügyi nővér is teljesített szolgálatot. A szerelvények minden vagonját fűteni kellett volna, hiszen 1947 januárjában, februárjában talán az évezred leghidegebb tele sújtotta a Kárpátok térségét. Nappal a hőmérő higanyszála mínusz 10-12, éjszakánként pedig mínusz 20-26 fok között ingadozott, viharos széllel, hófúvásokkal párosulva. Mindezek ellenére a deportáltakat a galántai vagy a vágsellyei vasútállomásra szállították, bevágónírozták, a szerelvényeket pedig elindították Csehország felé. Borzalmas állapotok voltak ezek, hiszen nemegyszer előfordult, hogy a deportáltakat a vasútállomásra szállító teherautókat befújta a hó, s ezeket csak úgy tudták kiszabadítani, ha a karhatalom igénybevételével a közbeeső falvak férfi lakosságát kihajtották hóeltakarításra, a közutak felszabadítására.67 A nádszegieket és a királyrévieket szállító hat megrakott teherautó például 1947. február 19-én megrekedt Királyrév és Alsószeli között a nagy hófúvás miatt. Moékor százados minden erőt mozgósított a kiszabadításukra, de ez csak másnap, február 20-án 13 órakor sikerült.68 Az asszonyok és a gyermekek így is majdnem halálra fagytak. 1947. február 20-án a rendőrségi és katonai alakulatok teljesen körülzárták Alsószelit. Az alsószeliek szerencséjére a Szlovák Telepítési Hivatal, tekintettel az időjárásra, az utak járhatatlanságára a deportálásokat 1947. február 26-ig felfüggesztette. Ennek ellenére a biztonsági és katonai alakulatok február 24-ig tartózkodtak a faluban. A Szlovák Telepítési Hivatal lényegében átmeneti jellegű döntése véglegesnek bizonyult: megszűnt a deportálások embertelen sorozata, megkezdődött a magyartalanítás „szelídebb" változata, a lakosságcsere. Moókor százados - jelentéséből kitűnik - sajnálkozott az akció lefújása miatt, mondván, sok személy, akiket egyrészt nemzetiségük miatt (konok magyarok voltak), másrészt biztonsági szempontból be kellett volna sorolni a deportáltak közé - legalább hasznos munkára lettek volna kényszerítve - most itt maradt, jóllehet még a deportálás alól mentesítő fehér lapjuk sincs, s nem is reszlovakizáltak. A százados később megnyugodhatott, hiszen ő vezényelhette le a lakosságcserét is.69 63
