Pukkai László: Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945-2000 - Lokális és regionális monográfiák 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)

A Galántai járás népességének alakulása 1945-től napjainkig

folytatott asszimilációs elképzeléseinek: megbontani a nagyközségek nemzeti egységét, lerombolni a falusi közösségek össze- és megtartó erejét. Ebből a szempontból érdekes Nádszeg esete, ahol a magyarok részaránya állandóan növekvő tendenciát mutat annak ellenére, hogy csak 1968 augusztusától önállósították a magyar tanítási nyelvű alapiskolát, s a szlovák tannyelvűben ma is majdnem 90%-os a magyar nemzetiségű tanulók jelenléte. Pereden, ahol szintén csak 1968-ban önállósult a magyar iskola, ez jóval kisebb mértékben van jelen, nem így Szelőcén, bár ott külön igazgatású iskolák működtek és működnek: a szlovák tanítási nyelvű alapiskolában többségben vannak a magyar nemzetiségű tanulók, s ez itt - ellentétben Nádszeggel és Pereddel - megmutatkozik a magyar nemzetiségű lakosság számarányának csökkenésében is.

A nagyvárosok kínálta munka- és kulturális lehetőségek, a modernebb lakáskultúra felszippantotta a fiatalságot: szlovákokat és magyarokat egyaránt. A négy várossal kapcsolatban majd kimutatjuk a lakosság részarányának változásait, de már most leszögezhetjük: nincs remény arra, hogy a magyarság százalékaránya ezekben 50% fölé emelkedjék, ami talán nem is az első számú probléma. A problémát az okozza, hogy az elnéptelenedett falvakban leépültek a magyar tanítási nyelvű alapiskolák - nem lévén utánpótlás -, s Galántán, Vágsellyén és Diószegen pedig nem növekedett a magyar tanulók száma oly mértékben, mint ahogyan a falvakban csökkentek. Sőt a városokban aránytalanul nőtt a szlovák tanítási nyelvű iskolák osztályainak száma, s bennük a magyar nemzetiségű tanulóké.

Ide tartozik még az ún. fejlődő és nem fejlődő falvak kérdése is. Megítélésünk szerint ugyanis az ún. nagyközségek egységének a megbontásával lehetett az asszimilációs folyamatokat elindítani. A nagyközségekből telepítették át a legtöbb magyar nemzetiségű lakost Magyarországra, a deportációk során a kisebb lélekszámú, de szintén nagyközségi jogú településekről vitték Csehországba a lakosságot, a reszlovakizációval a peremközségekben (Vága, Tornóc, Sókszelőce) próbálkoztak sikeresen.

Érdekesen alakult Tornóc nemzetiségi összetétele. 1930-ban 3220 lakosa volt, 1991-ben már csak 2458. 1910-ben 90,96% a magyar anyanyelvűek aránya a településen, 1921-ben 64,21%, 1950-ben 0,34%, majd a következő két népszámlálásnál 27% körüli, 1991-ben 30,81%, 2001-ben 23,89%. Tornóc lakói nagyrészt a közeli Vágsellyére költöztek, de sokan költöztek Érsekújvárba is. Egyébként Farkasd, Negyed lakói közül is sokan telepedtek le a már említett nagyvárosban.

Úgy látszik, hogy a magyar-szlovák nyelvhatáron levő települések sorsa megpecsételődött. Nagygurab a maga 3,99%-os magyar lakosságával a múltat jelenti. Lassan csak a nagygurabi temető és a levéltár poros aktái tanúskodnak az egykori magyar lakosságról. Vecse sorsa 1950-ben a Vágsellyéhez való csatolásakor és a magyar iskola felszámolásakor eldőlt. Vága községben volt a legnagyobb a reszlovakizáltak száma. Szered árnyékában 1961-től állandóan csökken a településen a magyar, s növekszik a szlovák elem. Ma már a teljes szer-103