L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
2. A halállal kapcsolatos hiedelmek és szokások
A reformátusok tehát egy időre templom és harang nélkül maradtak, azonban egy következő adat már arról szól, hogy “1888-ban egy 70 kilogramos új harangot öntetett Csetneken 150 forintért, melyet az ág. ev. testvérek kis harangja mellé húztak fel 1888. október 21-én. A felirat, mely a harangra öntetett, a következő: 'Batta György ref. lelkész, Máriássy Barna fő- és Kerekes János algondnok idejében’. Felszentelését magam eszközöltem, óriási néptömeg jelenlétében. Ott volt az egész Berzéte népe, Rozsnyóról is sokan. (...) Mindaddig, míg e harang meg nem volt, az ág. hitv. testvérek harangja hívta imára a gyülekezet tagjait” (Batta 1891, 100). A református hívek ismét gyűjtést szerveztek, melynek eredményeként 1913-ban már felépült a jelenlegi templom, s tornyába a fentebb említett, 1888- ban öntetett harangot húzták fel. Ma is ez a harang szólítja a híveket a templomba, és ez szólal meg a halottakért. A református harangozó. Az 1977-ben elhunyt Gonosz Margit - akit a faluban többen Lacika néni-nek is hívtak - volt a református templomban hosszú ideig a harangozó. A férjét hívták Lászlónak, innen kapta a Lacika néni nevet. A háztartását nagyon elhanyagolta, s ő sem nagyon tisztálkodott, ezért sokszor - főleg a gyerekek - gúnyt űztek belőle és néha még boszorkánynak is nevezték. Luca-napi kolompolás alkalmával mindig nagy zajt csaptak a házuk előtt, mivel a fiúk különösen szerették őket bosszantani. A Luca napi hangoskodást, kolompolást a férj halála után sem hagyták abba. Később, amikor már kevésbé bírt harangozni, nem akarta tovább vállalni ezt a tevékenységet. Csak nagy unszolásra tett eleget a felkérésnek, vagy pedig abban az esetben, ha olyasvalaki kérte tőle, akit nem akart visszautasítani, mert jó volt hozzá. Ezzel kapcsolatban a mai napig több anekdota él a faluban. Egy alkalommal, amikor az egyik falubeli asszony férje meghalt, a harangozás után a pénzbeli fizetségen kívül még ételt és italt vitt Margit néninek a halotti tor után. Ő nagyon hálás volt ezért, amit szavakban is ki szeretett volna fejezni; így azt mondta az elhunyt özvegyének: Én már egyáltalán senkinek nem harangozok, de neked bármikor szívesen harangozok. ❖ A favécéjét javitotam meg Margit néninek, mer szólt, hogy megcsinálhatnám, mer belevágot neki a vilám. Meg oszt monta, hogy az ajtó körül is le van hulva a vakolat, hogy aztat is kijavíthatnám neki. Hát oszt rendbetetem, oszt kérdezte, hogy mivel tartozik, hát montam neki, hogy mivel tartozna, semivei. Mer ugye, szegények vótak, mind a templom egere, hát az ember elment, segrtet rajtok. Akor monta, hogy akor majd ingyen fog nekem harangozni. Amint az a fentiekből is kitűnik, a bosszantókon kívül a falubeliek között voltak olyanok is, akik igyekeztek segíteni rajtuk, mivel nagyon szegények voltak. A férj halála után a temetést is a közelebbi-távolabbi szomszédok, valamint a község intézte, illetve fedezte az anyagi kiadásokat. Mindkettőjüket a házuk elől, az útról temették. 74
