L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)

2. A halállal kapcsolatos hiedelmek és szokások

A halottak lábára csizmát, vagy cipőt, esetleg papucsot húztak. Egyik adatközlőm a papucs halottra adását a következőképpen indokolta:

Azelőt mindig olyan papucsokba temeték el a halotat, azt monták, hogy azér, hogyha viszagyön, akor ne kopogjon. Mink ráhúztuk az emberemnek rendesen a cipőt a lábára, de azelőt azt monták, hogy nem szabad cipőt húzni rá, mer hogy ha viszagyön, akor kopog.

Ha a halott szeme nyitva maradt, akkor pénzérmét tettek rá, amelyet a temetés előtt levettek. Az állát is felkötötték, hogy ne essen le, mert azt nagyon csúnya látványnak tartották. A halott lábát is össze szokták néha kötni, ha a halál beálltakor be volt hajlítva, hogy aztán a koporsóban rendesen álljon. A kötést a temetés előtt aztán kioldották.

Mivel ma már a kórházban, vagy pedig a rozsnyói ravatalozóban öltöztetik a halottat, a hozzátartozók feladata most csupán annyi, hogy bevigyék elhunyt hozzátartozójuk ruháját.

A bányászokat bányászruhában temették. Azokról a bányászokról van ez esetben szó, akik 1945 előtt voltak alkalmazottai a bányának. Olyan bányászegyenruhájuk volt, amelyben nem a bányában dolgoztak, hanem bizonyos ünnepi alkalmakra vették fel. A második világháborút követően már nem kaptak a bányászok külön ünneplő ruhát, csupán olyat, amilyenben a bányában a munkájukat végezték. Egyik adatközlőm édesapját még bányászruhában temették 1969- ben:

Apámat is bányászruhába temetük el. Neki is vöt a bányászruha, két sor arany gombai. A bányászruhába temetük el, meg a bányász sapka is a fején vöt. Akinek vöt bányászruhája, azt aba temeték.

Egyik idős adatközlőm még a nagyanyjától hallotta, hogy régen tilos volt az elhunyt közvetlen hozzátartozójának elmenni otthonról, míg halott volt a háznál. Még koporsóért sem mehetett ki, azt is a rokonoknak kellett intézniük:

Nem szabad vét régen aból az udvarból kimeni koporsóér se, ahol halót vót. A rokonságból ment valaki. Ezt még nagyanyámtól halotam. De hogy mér, azt nem tudom.

Ezt a tilalmat néhány idősebb adatközlőm is ismerte, de ők is csak hallomásból. Valószínűsíthető tehát, hogy a század első évtizedében már elmaradhatott.

2.3.4. A halál hírüladása

A halál híre nagyon hamar elterjedt a faluban, általában a személyes terjesztés volt a jellemző. Amikor elhunyt valaki a családból, a hozzátartozók személyesen értesítették annak a felekezetnek a harangozóját, amelyhez az elhunyt tartozott. így jelezték a faluban, hogy elhunyt valaki, s a falubeliek a harangozás alap-50