L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)

1. Bevezetés

ben, valamint a községben működő, 1972-ben alakult Fecskemadár női éneklő­csoport fontos szerepet játszott a polgári temetéseknél (az előbbi krónikáját is hasznosítani tudtam munkám során), külön alfejezetet szántam ennek elemzé­sére is, továbbá a politikusok és államférfiak, valamint közéleti személyiségek halálával, esetleg jelképes temetésével kapcsolatos, a községre is vonatkozó, s annak lakosai életében betöltött szerepének is. Átnéztem a Rozsnyón megjelent lapok egy részét, pontosabban a Sajó-Vidék, a Rozsnyói Hírnök (később Rozsnyói Híradó) 1945-ig megjelenő számait, vala­mint az 1945 után Gömöri Hajnal, illetve Zora Gemera címmel megjelent regio­nális lapokat is. Ezekből szintén sok, a téma szempontjából hasznosítható adat­hoz jutottam. Könyvem kéziratának lezárását megelőzően Liszka József segítségével elké­szítettük a temető aránylag részletes, az összes sírt feltüntető térképét, hogy ennek segítségével pontosabb szemléltethessem a családok temetkezési he­lyének változásait, valamint a temető felekezeti hovatartozás szerinti beosztá­sát, az eredeti temetkezési rend felbomlását stb. A csatolt térkép a 2000 no­vember végi állapotokat tükrözi vissza. Intenzívebb gyűjtést tulajdonképpen három éven keresztül végeztem. A teme­tőn alkalmam volt figyelemmel kísérni, hogyan változtak évszakonként, illetve ünnepenként a sírok elsődleges és másodlagos díszítményei. A sírokról kutató­munkám során az év különböző szakaszaiban fényképeket készítettem, ame­lyek (dokumentációs értékük mellett) nagy segítségemre voltak a gyűjtés folya­mán is. Adatközlőim emlékezetében is több mindent felidéztek a fényképek, se­gítségükkel olyan információkhoz juthattam, amelyek nélkülük talán homályban maradtak volna. Közreadom azokat a temetkezéssel kapcsolatos dokumentumokat is, ame­lyeket beszélgetőpartnereim kölcsönöztek. Mindegyik szöveget változtatás nél­kül közlöm. Viszonylag gazdag fényképanyagot is csatolok a leíráshoz. Ezek egy­részt az adatközlőim által rendelkezésemre bocsátott temetéseken készült fel­vételek, valamint néhány Vajkai Aurél és Boross Marietta, a budapesti Néprajzi Múzeum Fotótárában található 1955-ben, illetve 1956-ban a temetőn készült felvételei, továbbá a magam készítette fényképekből is válogattam. A válogatás nagyon nehéz volt, mert az előbb említett forrásokból gazdag fényképanyagra te­hettem szert. Mivel igazodnom kellett az arányok betartásához, sajnos több olyan felvétel közzétételét is mellőznöm kellett, amelyek szintén több érdekes információval szolgáltak volna. Adatközlőimről készített felvételeim egy részét is közzéteszem. Ahogy arra már fentebb utaltam, a gyűjtés teljes dokumentációja, beleértve a gazdag fényképanyagot is, megtalálható a Fórum Társadalomtudo­mányi Intézet komáromi Etnológiai Központjának néprajzi adattárában. Izgalmas (és csábító) vállalkozás lett volna az összegyűjtött anyag alapján párhuzamokat vonni más vidékek temetkezési szokásaival, hiedelmeivel. Ezt azonban most nem tettem meg. Egy részletesen adatolt, teljes terjedelmű ösz­­szehasonlftás ugyanis szétfeszítette volna a jelen munka kereteit. Azt viszont nem hagyhattam ki, hogy a szomszédos falvak vonatkozásában ne hívjam fel 26

Next

/
Oldalképek
Tartalom