L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)

1. Bevezetés

A 20. század elején több szlovák bányászcsalád települt a faluba, pontosab­ban az állami vasércbányák által épített bányászlakásokba, az ún. kolóniá-ra. Az említett családok Besztercebánya környékéről, a Kassa melletti Aranyidáról, va­lamint más környékbeli szlovák településekről érkeztek. A második világháborút követően a Beneši dekrétumok alapján a faluból egyetlen családot sem depor­táltak Csehországba, valamint Magyarországra sem telepítettek át senkit. Egy Magyarországról áttelepült személy házasság révén került a faluba. A falu birtokosai is gyakran változtak az évszázadok során. Eredeti tulajdo­nosa az Ákos nemzetség volt, majd a Bebekek, akiktől 1416-ban a Gömöry csa­lád veszi át. Őket néhány évig a pelsőci Nagy János királyi tárnokmester követ a sorban. Ezután ismét a Bebekek kapják meg, majd 1423-ban Zsigmond király a Perényieknek adományozza, 1489-től azonban megint a berzétei uradalom ré­sze, a Máriássyak birtoka lesz. Bél Mátyás 1749-ben a következőket írja a te­lepülésről: “Rudná egy völgyecskében fekszik, amely Rozsnyó felől Csetnek irá­nyába vezet. A rozsnyóiakhoz nagyon hasonló szántóföldek borítják, azért tudni­illik, mert csupán csak negyed mérföld távolságra van ettől a mezővárostól. A lakosok magyarok és közülük egyesek fuvarosok, mások juhászok, megint má­sok pedig favágók. A falu a Máriássy család birtokához tartozik” (Bél 1992, 414). A község lakosai a következő időszakban is bányászok, szénégetők és fuva­rosok voltak. A lakosság, kiegészítő foglalkozásként földműveléssel is foglalko­zott, annak ellenére, hogy az agyagos, köves, sovány talaj megművelése rend­kívül kemény munkával volt csak lehetséges. Az egyébként nem nagy kiterjedé­sű szántóföld minőségét gyakori trágyázással igyekezetek javítani. A gazdálko­dásban a gyümölcstermesztés elég nagy szerepet játszott, azonban a 20. szá­zad végén ennek mértéke is csökkent. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy na­gyon sokszor értékesítési gondokkal küzdöttek a termelők, s ez a mai napig így van. A lakosság számára a 20. században elsősorban a helyi bánya, valamint a Rozsnyó-bányai üzem mellett a járási székhelyen, Rozsnyón található különböző hivatalok, vállalatok jelentették a munkalehetőséget, de többen dolgoztak az egészségügyben is. A nők zöme a Tatrasvit nevű varrodában volt alkalmazás­ban, s ma is aránylag sokan dolgoznak még itt, bár az 1989-et követő rendszer­­váltás után az üzem teljesen átszerveződött, tulajdonost váltott. A falu lakossá­gának elég nagy hányada (ez az utóbbi években a 25-30 % között mozog) vált munkanélkülivé a rozsnyói bányaüzem megszűnése és más üzemek átszervezé­se következtében. A rendszerváltást követő években többen visszaigényelték a szövetkezetesítés folyamán elvett földjeiket, gazdálkodni kezdtek, ki kisebb, ki nagyobb sikerrel. A földművelés és állattartás tehát a falu életében ismét na­gyobb hangsúlyt kapott. A hetvenes és nyolcvanas években csirkekeltetéssel foglalkoztak többen is a községben, akik az ún. “Drobnochov” (Kisállattenyész­tők Egyesülete) nevű egyesületbe tömörültek. Ez a tevékenység azonban a szá­zad utolsó évtizedében már csak csekély szerepet játszott. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom