L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
4. A temető
jai rokonokat, ebédet főzöt, a pap is meg vót ide híjva vendégségbe. De még akor nem vót sütemény, de hogy akor süteményt is kel sütni, mer a pap is ide gyün, hát az apósomék se látak soha még süteményt. Valami úrtól hijtak egy szakácsot, aki tudót süteményt sütni. Ismerték azt az aszonyt, valami ismerősök vót nekik, hát azérgyöt el szívesen sütni. Joj, milyen is lesz az a sütemény, így emlegete az apám. így beszélte el nekem. Meg azt mongya: “Tudod, mink csak azt vártuk, hogy hogy fogják csinálni, mi lesz az a sütemény. Körüláltuk az asztalt, néztük, hogy gyúrja a süteményt.“ Az apósom nem tuta pontosan megmondani, hogy milyen sütemény vót, de gyúrót vót, mer gyúrta meg sikálta az az aszony. Gondoltam is, hogy biztos ez a linzer lehetet, ez a parasztsüteményforma. “Amikor oszt megsütöték oszt kiveték, ot néztük, ot áitunk" - monta az apósom. Olyan lekváros vót a teteje, biztos az a rácsos lehetet, mazsola is vót rajta. Mondtuk is a gyerekek, hogy joj, ez igen jó lehet, az a jó szaga megcsapol Anyám meg a nagy kemence kalácsokat süte közbe. Körüláltuk, azt monta mama, amikor meghidegedet: “vágd le a szélét“ - monta a szakácsnőnek - “mer látod, ezeknek a gyerekeknek a pipikéjük esik le. “ Hát levágta nekünk a felét, oszt úgy etük, mind a mézet azt a süteményt. S azt mongya, amikor felvágták, mama fettete a sifon tetejére, hogy el ne lopdosuk écaka. Mer szombaton süték, de vasárnap vót a nagy vendégség. Másnap a gyerekek az Istent csak ara kérték, hogy ne egyenek sok süteményt, hogy nekik maragyon belőle. Oszt vasárnap megtérítetek, tyúkot főztek, mama felszelte a kalácsot, megtérítetek a kunyhócskába, nekünk meg megterítetek előte a székre. Nekünk is atak eni, ot térgyepeltünk a hokedlinál. A töbiek meg bent etek. Oszt mindig hol az egyik ment belesni, hogy még menyi sütemény van a tányíron, máskor a más. Monták: eregy, nézd meg, fog-e még jutni vagy kető. De a pap hozá se nyúlt a süteményhez, az a kalácsot ete. Örültek is, hogy nem eszi a süteményt, hogy marad nekik. No, alig várták, hogy a vendégek elmenyenek, oszt anyok elikbe tegye a süteményt, mer tuták, hogy most már merhetik. Oszt elikbe tete, de azt monta: tugyátok, az a sütemény majdnem mind megmarat, egy jó tányérba vót, de az ahogy hozáfogtunk, egy perc alat üres vót... Az olyan finom, vót, az olyan jóleset nekünk, hogy azt el se tudom mondani... A keresztet állító Burdiga József 1869. március 24-én, felesége sz. Budai Katalin pedig 1866. április 27-én született. A faluban hitehagyot Burdigák-nak nevezték őket, s később a gyerekeiket is, amiért az evangélikus Burdiga József beállt katolikusnak. A családot azonban becsülték a faluban, mert nagyon dolgos és becsületes emberek voltak. Az adatközlő özv. Burdiga Józsefné gondozza a néhai keresztállftó Burdiga Józsefnek és nejének sírját, valamint a temetői kereszthez mindig visz virágot, illetve különböző alkalmakkor mécsest is, s amint azt e fejezet bevezetőjében is említettem, a felújított keresztre ő vásárolta a fémkorpuszt is (36-38. kép). 4.5. Egyéb objektumok A faluban arra nagyon kevesen emlékeznek, sokan pedig egyáltalán nem is tudtak róla, hogy a bányaüzem által a bányászok részére épített Kolónia elején lévő, szélső lakásépület egyik, külön elfalazott helyisége egy ideig arra szolgált, hogy a rudnai bányában szerencsétlenség következtében elhunyt idegen bányá208
