L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
3. Temetkezési egyletek
Én öledben, hü öledben édesdeden alszom S nincsen nálam e világon boldogtalanabb. Az alábbi ének is nagyon gyakran volt része a repertoárnak: Falu végén rezgő nyárfa, fehér galamb szállott rája, Fehér galamb párja nélkül, sír az ág is keservétől Szomorúfűz hervadt lombja ráhajlik a koporsómra Édes lesz ott megpihenni, odalent már nem fáj semmi A következő éneket magányosoknak, akiknek már nem volt közvetlen hozzátartozójuk, énekelték: Elmegyek, elmegyek messzire, nem leszek senkinek terhére, Nem sírok, nem rívok, nem is könnyezek Lesz még tavasz, lesz még nyár, de már nem nekem. A fenti éneket tehát a cigányzenészek szokták játszani temetéseken, az adatközlő úgy tartja, hogy ez már igen régi, ezt már az öreg zenészek is jácoták. A Kéknefelejcs, kéknefelejcs... kezdetű nóta dallamára énekelték a következő, valaki által kimondottan temetésre való énekként átköltött versszakot: Most, hogy már a koporsómat kihoztátok, kihoztátok csendesen Dobjatok egy nefelejcset, nefelejcset koporsómra odale Legalább ot, lent a sírban legyen rózsás az álmom Úgyse volt az életembe soha sem boldogságom. Ennek a versszaknak is létezik még egy másik átköltött változata is: Most, hogy már a koporsómat kiviszitek, kiviszitek csendesen Dobjatok egy piros rózsát a síromba koporsómra oda le Legalább ott lent a mélyben legyen rózsás az álmom Úgysem volt az életemben igazi boldogságom. Később az igazi boldogságom szakaszt énekelték a soha sem boldogságom helyett. A Kéknefelejcs... alábbi változatát, valamint a fentit is azoknak énekelték, akinek nem volt felesége, gyereke, vagyis egyedülálló, család nélküli emberek, vagy özvegyek voltak: Kéknefelejcs, kéknefelejcs, az én kedves, az én kedves virágom De sok öröm, de sok bánat jutott nékem életemnek sorsában Ha meghalok, a síromra nefelejcset tegyetek Ők mondják el, fájó szívem de sokat is szenvedett. 190
