L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
2. A halállal kapcsolatos hiedelmek és szokások
két, mert gyakran előfordult, hogy egy-két héttel előtte már nem is lehetett kapni. Ilyenkor különböző kapcsolatok segítségével távolabbi városokból voltak kénytelenek őket beszerezni. A karácsonyi gyertyákat vékony kartondobozokban árusították, ezekből a gyerekek a temetőn lámpásokat szoktak készíteni, mégpedig úgy, hogy a doboz egyik oldalát letépték és az alsó részéhez ragasztották az odacsepegtetett faggyúval a gyertyát. Általában egy kisebb, már előzőleg egy ideig égetett gyertyát tettek bele, mert a nagyobbtól begyulladhatott a doboz teteje. Ha mégis nagy gyertyát tettek, akkor a doboz tetejét is letépték. Sokszor lehetett látni ilyen lámpásokkal szaladgáló gyerekeket a temetőn, s hazafelé is ezzel világították meg az utat a szülőknek. A gyerekek számára a mindenszentek napja élménynek számított, nagyon élvezték magát a gyertyagyújtogatást és a lámpáskészítést is. Gyakran az is megesett - a szülők nagy bosszúságára -, hogy kiégették a kabátjukat, vagy pedig összecsepegtették faggyúval. A nyolcvanas évek elején a betonlappal fedett sírok megjelenése egy újítást vont maga után a gyertyaégetés kapcsán is. Mivel a lecsepegő faggyút nagyon nehéz volt letisztítani a sírt fedő beton-, illetve márványlapról, bádoglemezből hosszú, kis vályúszerű alkalmatosságokat készítettek, amelynek négy szélét felhajlították, s ebbe tették ezután a gyertyákat és mécseseket is. Sokan homokot is raktak bele, hogy a gyertya könnyebben megállhasson benne, illetve könynyebben el lehessen oltani. De olyan változatai is készültek, amelyeknek két végén lábak voltak, s ezek segítségével lehetett beszúrni a földbe. Ha a sír fedetlen volt, akkor abba, ha viszont már befedték, abban az esetben a sír mellé. A 20. század utolsó évtizedében a mécses szinte robbanásszerű térhódítása figyelhető meg. Most már nem csupán a hagyományos mécseseket égetik, hanem a különféle színű és méretű, üvegbúrával fedett mécseseket is. A hagyományos gyertyák fokozatosan kiszorulnak, már csak néhány helyen lehet ilyet látni. így fokozatosan a fentebb említett, bádoglemezből készült alkalmatosságok, ha lassan is, de kezdenek visszaszorulni. A mécsesek azért váltak közkedveltebbé, mert egyrészt hosszabb ideig égnek (a nagyobb méretűek még 2-3 napig is világítanak a temetőn), másrészt nem fognak tőlük tüzet a koszorúk. Azelőtt arra is nagyon kellett ügyelni, nehogy a koszorúk lángra kapjanak, ezért a hozzátartozók közül legtöbbször ott maradt valaki a sírnál mindaddig, amíg le nem égett a gyertyák nagyobb része. Mivel mindenszentekkor gyakran erős szél fúj, illetve az eső sem ritka, az üvegbúrával ellátott mécsesek az ilyen esetekben nagyon jó szolgálatot tesznek. De más megoldásokat is kiötlöttek a leleményes helybéliek. Az egyik síron olyan alkalmatosságot fényképeztem, amelyet az egyik hozzátartozó úgy készített el, hogy az megvédje a gyertyát és a fedetlen mécseseket az esőtől, esetleg a hótól. Egy bádoglemezből téglalap alakú, a négy oldalán kb. 1 centiméter magasan felhajlitott szélű alkalmatosságra ugyanis fedelet is fabrikált. Rudnán csupán egy ilyen szerkezetet találtam (20. kép), de néhányat a szomszédos falvakban is sikerült dokumentálnom. Valószínűleg a fedett mécsesek megjelenése és elterjedése járult hozzá, hogy a gyertyaégetők ezen vállfája nem terjedt el nagyobb mértékben. 145
