Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)

Boros László: Táj és ember. A falu ökológiai feltételei, táj- és emberföldrajzi összegzés

termelt. A 19. században a beregi szőlővidékhez sorolt Felső-Bodrogközben a Hárslevelű és a Furmint mellett a Leányka, a Pojhos, a Kecskecsecsű, a Purcsin, a Fehér szőlő, a Rajnai rizling, a Beregi rózsás, a Hamburgi muskotály és a Leány szőlő volt a legelterjedtebb szőlőfajta.

Az 1991-es statisztika mindössze 13 hektár szőlőt tart nyilván Kisgéresen, de az igen tekintélyes pincefalu (csoportos pincék) egyértelműen arra utal, hogy a géresiek a Királyhelmeci-hegy oldalában is birtokolnak szőlőt. (7. ábra) A géresi határ északi, északnyugati felében a homokvonulatok (dombok) lejtőin, valamint a Király-hegyen napjainkban egy-egy gazda 20-30 árterületen termel szőlőt. A Furmint és a Hárslevelű mellett a Rizling és a Pojhos fajtákat kedvelik, melyek kedvező évjárat esetén 17-21 cukorfokú bogyót adnak. A karós támasz-rendszerű mellett elterjedt a kordonos művelési mód is. Boraikat 8-11 °C állandó (vagy közel állandó) hőmérsékletet biztosító, andezitbe vájt cellás pincékben tárolják. A közös bejáraton (présházon) és a lejtős torokon átjutnak le a kisméretű (általában 5-10 m hosszú, 2-2,5 m széles, 1,8-2,5 m magas) cellákba (8. ábra). A 6-9 cella mindegyike más-más gazda tulajdonát képezi. Egy-egy cellában 100-300 literes hordókban 5-10 (ritkán 15) hektoliter bort tárolnak. A bort leginkább saját fogyasztásra termelik, csak elvétve adnak el.

A lecsapolás előtt a földművelésnek a Bodrogközben csak másodlagos szerepe volt. A fő megélhetési formát az állattartás jelentette, s részben jelenti még ma is, bár szerepe csökkent. A szövetkezet gazdálkodásában is vezető helyet foglalt

33

7. Kisgéresi pince alaprajza