Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula: Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában (Összegzés helyett)
Kedves Olvasó! Tizennégy évvel ezelőtt jelent meg e tanulmánykötet első kiadása Kisgéresről. A falu első találkozása a nagy szakmai kitekintéssel és igénnyel megírt, messze a településünkön túlmutató tanulságokkal járó kötettel. Sokan dolgoztak e könyv megjelenéséért, és sok idős, azóta már nem is élő adatközlő segítette e kiváló munka létrejöttét. Lehet, sokan akkor mást vártak, de tudnunk kell, hogy múltunk minden szelete, így a kötetben szereplő tanulmányok mindegyike is kivétel nélkül fontos kell hogy legyen a jövőnk számára. Mert múlt nélkül bizonytalan a jelen, és nincs biztos jövőnk sem. Sokat tanulhatunk eleinktől, akik - bár idén ünnepeljük falunk első írásos említésének 800. évfordulóját-, tudjuk, hogy több mint ezer éve élnek itt ezen a helyen, dacolva a történelem viharaival, a kényszerek hatásaival, mindig tudták, hogy kik ők, és hogy hova tartoznak. Nem váltottak szokást, hagyományt az éppen aktuális divat szerint, sem nyelvet, kultúrát az éppen aktuális állam elvárása szerint, a hitüket is a meggyőződésük alapján tartották meg mindig. Lehet, hogy ma sok mindent másképp látunk, mégis népünk sok száz éves tapasztalatát jó újra meg újra elolvasni és újragondolni, hogy mik azok a dolgok, amelyek ezer évig megtartottak bennünket itt a Bodrogközben embernek és magyarnak. Két dolog biztosan látható. Csak az marad meg, akinek van földje s vele hazája és munkája. S van elegendő tudása és hite, hite akár abban, hogy a falunak és benne a közösségének van jövője, és ehhez mindenki képes a maga hitét, erejét, munkáját hozzátenni. Ezt is meg lehet tanulni e könyv lapjain keresztül. Most, amikor településünk első írásos említését ünnepeljük, jó szívvel ajánlom ezt a könyvet az újabb generációk figyelmébe. Tanulságként is, meg abban a reményben is, hogy a folytatását, a meg nem írt és a be nem fejezett fejezeteket mai géresi fiatalemberek írják majd: úgy, ahogyan ők látják a múltat, s ahogyan ők remélik megélni a közös jövendőt. Nyolc évszázad hosszú idő, amivel nem lehet könnyedén bánni, egy közösség első embereként azonban kötelező a jövendőre is gondolni. Békésebb, az összetartásunkat megerősítő, településünket és vidékünket az európai centrumhoz közelítő mindennapokat és ünnepeket kívánok a kisgéresieknek! Legyen ez a könyv a generációkat összekötő útmutató a számukra! ISBN 978-80-89249-75-6 9 788089 249756 Furik Csaba polgármester