Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Sz. Tóth Judit: A jeles napok szokásai
Sírt ásni unokatestvérek vagy távolabbi rokonok, jó szomszédok mentek. Esetenként padmalyos sírt ástak, általában azonban csak sírgödröt, a temetés napján. A sírásókat reggelivel, pálinkával kínálták, őket és a többi segítőt meghívták ebédre: tyúkleves, töltött káposzta, bor volt az ebéd. A halottas háznál soha nem főztek, a szomszédság, rokonság készítette az ételt. Temetéskor az udvarra tették ki a koporsót. Emlékeznek verses búcsúztató hajdani meglétére is, a század elején. A koporsót az emberek három farúdon vitték a vállukon. (Távolról, sáros őszi időben ökrös szekérre tették a koporsót.) A ház kapujában megálltak énekelni, majd végig énekkel kísérték az elhunytat, s csak a temető kapujában álltak meg újra, a 413. éneket énekelvén. A temetési menetben legelöl ment a pap és a kántor, azután az emberek, majd a koporsóvivők az elhunyttal. A koporsó után a közeli családtagok, az asszonyok, legvégül négy ember vitte a fejfát. A temetőben a sírnál a lelkész tiszte volt, hogy minden jelenlévőt meghívjon a torba. Kötelességüknek tartották, hogy elmenjenek, hogy megadják a tiszteletet a halottnak. A rokonság külön meghívja a papot és a sírásókat, koporsóvivőket. A torban nem volt főtt étel, pálinkát, bort ittak, és kalácsot haraptak hozzá. A kománék, unokatestvérek kemencekalácsokat sütöttek nagy, kerek tepsiben. Mióta a kemencék eltűntek a portákról, 10-15 éve a királyhelmecí pékségtől rendelik meg a kalácsot, néhány éve egy család 50 darabot. Ez a nagy mennyiség nem fogy el, de - mint a lakodalomban - a jelenlévőknek csomagolnak két-három szeletet. Bort vagy pálinkát és kalácsot régen is küldtek a papnak, kántornak, harangozónak, ma a kurátornak is külön. Napjainkban nem szokás kötelező módon elfogyasztani a torban kapott kalácsot, sok asszony továbbküldi szegényebb családoknak, mert nem akarja - éppen amiatt, hogy halott házából való - elfogyasztani. Ezek a mozzanatok a halálhoz való korábbi természetes viszony bomlását jelzik, s hamarosan maguk után vonják a szokásrend elemeinek megszűnését. Tort mind a mai napig tartanak, de már nem jön el mindenki, s a kalács mellett főtt étellel vendégelik meg a messziről érkezett rokonságot. Ha gyermek halt meg, a fejfájára bokrétát tűztek,14 olyat, mint a lakodalomra szoktak készíteni. Égszín vagy rózsaszín keskeny szalagot csokorba összefogtak, pici gyöngyöt tettek a közepére, és zöld ágacskára erősítették. Amikor nagylány, legény volt a halott, a lányt fehér menyasszonyi ruhába öltöztették, a legény mellé a koporsóba tették a vőlegénybokrétát. A velük egykorú fiatalokat meghívták koporsóvivőnek, ők kísérték párban halott társukat. A családtól kivarrott kendőt kaptak. A koporsó előtt egy legény és egy leány ment, a legény kezében pálca, lányhalottnak fehér, legénynek égszín szalagok rákötve. Egy leány tányéron a jegyet vitte: fehér zsebkendő, rajta a gyöngyös, szalagos bokréta. A jegyet a temetéskor a sírba dobták. Hitük szerint a temetés után már nem szabad sokat sírni, mert a halott vízben áll. A sírt egész évben gondozzák, halottak napján gyertyát is gyújtanak, mert olyankor a hóttak világosságba vannak. A fejfát akácfából oszlopos formájúra 14 Fiatalok fejfájára másutt is tűztek bokrétát, és a temetéskor vitték a Jegyet. BALASSA i. m. 192,193. 238
