Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)

Sz. Tóth Judit: A jeles napok szokásai

A csecsemőt leginkább a szemveréstől féltették, s igyekeztek megelőzni azt. A keresztelőig a függöny óvta őt. Azután édesanyja piros szalagot vagy szalagra fűzött gyöngyöket, galárist kötött a csuklójára, hogy meg ne igézzék. Ahogy nőtt a gyermek, a szalagot nagyobbra cserélték. Szemverés megelőzésére hatásosnak tartották, ha a gyermek legalsó ingét kifordítva, fonákul adják rá. Az eljárás sikerében ma is hisznek, jelenleg is előfordul, hogy a kisgyermek legalsó ruhadarabját fordítva adják rá, egészen addig, amíg önállóan nem kezd öltözködni.

Mégis előfordult, hogy a gyermek megbetegedett, a szeme alatt megfeketedett, sokat sírt. Ha észrevették, hogy meg van nézve, szemtül van baja, igyekeztek maguk is gyógyítani. Szenes vizet csináltak: a vízbe kilenc parazsat dobtak, vagy kilenc szál gyufát elégettek, s azt tették a vízbe. Ha a parázs elmerült, a gyermek meg volt rontva. „Szenes vizet csináltak. Tettek bele három cirkot: se nem egy, se nem kettő, se nem három! Oszt hogyha lement az aljára, így mondták az öregek, akkor szemtül van baja." A szenes vízzel megmosták a gyermek arcát, főleg a szeme körül, s az anya az alsóruhájának fonákjával törülte meg. A vizet az ajtó sarkára öntötték, vagy napszállat után volt szabad azt kiönteni a gyepű (sövény) tövébe.

Ha ez nem használt, gyógyító asszonyokhoz fordultak, akik rendszerint fürdőt rendeltek. Régen a faluban Tóth Borcsa nénihez és egy nagygéresi asszonyhoz jártak, a közelmúltban Feketemezőre.

Napszállat után indultak el a fürdőért, s szótlanul hozták haza a gyógynövényeket. Ez azonban csak irracionális elemekkel kiegészítve volt hatásos. A vizet kilenc kútról kellett hozni, bele kilencféle fát, kilencféle vasat vettek. „Temetőről kellett hozni fürdőt, meg fejfárul vagdalni, kilenc fejfáml, azt mondták, egy-egy kis darabot, meg a sírrul, kilenc sírrul venni fődet... De mikor megyen, se szóljon senkihez, ha gyön haza, akkor se szóljon senkihez, se ne köszönjön, csak gyüjjön. Napszállatkor. Akkor kellett hozni, hát fürösztötték, jobban vót. ”

Az. igézés szót szinonimaként mondják akkor, ha a gyermek meg van nézve, de ez a baj, betegség erősebb fokozatát jelenti. A gyermek, amelyik igézésbe van, sovány, nem kezd el járni, beszélni időben. Gyógyítására az előzőekhez hasonlóan fürdőt alkalmaztak, de máig él egy archaikusabb eljárás: az igézett csecsemő, kisgyermek nyakába egérszemet kötöttek. Ehhez csak élő egér szemét lehetett kivenni, a szemet vászonba varrták, és szalagon a gyermek nyakába kötötték. Sokan nem várták meg a nagyobb bajt. Amikor észrevették - általában a nagymama -, hogy feketedik a gyermek szeme alja, máris a nyakába kötötték az egérszemet, s mindaddig ott volt, amíg magának le nem kezdte szedni. Az eljárás a gyakorlatban jelenleg is él. „De ezt sokat látni, soknak mindég ezt az egérszemet a nyakába. Még most is. Hát még itt van az utcába is a kisfiúnak nem olyan régen, az is még mindég hordta. Itt vót neki belevarrva, itt hordta a nyakába. Én ezt nem tudtam, hogy mi az, és akkor mondták, hogy az. Hogy igézéstül, és ott van benne neki az egérszem. ”

A csecsemőknek lepedőből hasítottak, repgettek pelenkát. Ruhát boltból vettek, a kisgyermeknek inkább maguk varrtak. A csúszó-mászó kisgyermek alá szőtt gyékényt tettek le a ház földjére, hogy föl ne fázzon.

230