Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai
gyümölcs aszalása: a portákon, szőlőben földbe mélyített lészkás aszalók is voltak még a két világháború közötti időszakban.23 Ezek szája előtt tüzeltek, s a keskeny torkon átáramló meleg levegő szárította ki a rakottyából font lészkán kiterített gyümölcsöt. (Az aszalvány neve susinka.) Kisebb jelentősége volt a gyümölcspálinka főzésének. Géresben is általános vélekedés, hogy a pálinka főzése és fogyasztása csak a második világháború után terjedte!. A gyümölcskultúrában minőségi változás csak a közös gazdálkodás időszakában kezdődött, amikor a kert faállományának megnőtt a jelentősége. A fák gondozásának, permetezésének munkája sok vonatkozásban együtt „fejlődött” a szőlőültetvény kezelésével, gondozásával. (A permetezés a szőlőben is csak az 1940- es évektől lett általános.) Az értékesebb, nemesebb gyümölcsfákkal való foglalkozás azonban ma sem jellemzője a falunak, inkább csak egyes gazdák tevékenységéhez kapcsolódik. A szőlőről kötetünkben Boros László és Hőgye István is megemlékezik, mi csupán néhány néprajzi megjegyzést kívánunk a kérdéshez fűzni. A szőlő, illetve a bor jelentősége a kisgéresi parasztüzemekben a fajtaváltással és az azzal járó igényesebb műveléssel növekszik. Amíg magángazdálkodás volt, addig a szőlő sem munkaráfordításban, sem anyagiakban nem élvezett prioritást, ennek következtében másodlagos volt annak gazdasági haszna és jelentősége is. Amíg aratni, kapálni kellett a szántóföldeken, kevesebb figyelem jutott a szőlőre. A magángazdálkodás idején a szőlőbe 1-2 szekér trágya jutott: a szántóföldön fontosabbnak érezték a talajerő utánpótlását. A szőlőben tavasszal bujtást csináltak, az ültetvényt - az 1930-as évektől - rézgálicca\ 2-3 alkalommal beszórták. Akinek 6-7 hektó bora termett, az már eredményesnek érezhette a szölészkedését. A közös gazdálkodás kezdetével a szőlő területét is megnövelték a gazdák, s igényesebb művelést vezettek be. A kordonos ültetvény jobbára a közös gazdaság mintájára terjedt, hasonlóan onnan vették át az újabb permetezőszerek alkalmazását is. Az új típusú művelésnek feltétele volt a fajtaváltás is: a korábban kedvelt vállas, pojhos, juhfark stb. régi fajtákat hárslevelűre, rizlingre, furmintra cserélték. Terjed az igényesebb borkezelés, ugyanakkor - a mai felvásárlási viszonyokhoz alkalmazkodva - igen sokan eladják megtermelt szőlőjük jelentős részét; van, aki évente 40-50 mázsát is értékesít.24 A pincék köze régen az úrbéresé volt: a hegybíró, hegypásztor áItal irányított két szőlőpásztor, kerülő vigyázta az ültetvényt. A szőlőkhöz járó részt ma is szőlőkapunak nevezik. Hegyközség volt, szervezett volt a szőlőterület védelme. A kisebb mennyiségű és gyengébb minőségű bor ellenére a forgalom már a két háború közötti időszakban is számottevő volt. Viszonylag kevesen tudtak eladni bort, de volt néhány gazda, akiktől - jobbára zsidó - borkereskedők hordták el a bort. A helmeci korcsmárosok is megfordultak a géresi pincékben, s hordószámra szállították a géresi nedűt. Ünnepek előtt a környező falvak gazdái is eljöttek, s demizsonokban vitték az italt. Volt, aki vonaton, demizsonokban hordta a bort 23 Az aszalók tipológiájához: Trejbál, Jirl 1973. 241996-97-ben 13 korona kórul volt a szőlő kilónkénti felvásárlási ára. 181
