Liszka József: Szent Háromság egy Isten dicsőségére… A Szentháromság kultusza a szlovákiai Kisalföld népi vallásosságában a szakrális kisemlékek tükrében - Jelek a térben 5. (Somorja-Komárom, 2015)

5. A Szentháromság kisalföldi patrocíniumai és templomi ábrázolásai

52 5. A Szentháromság kisalföldi patrocíniumai és templomi ábrázolásai 48. kép: A sárosfai templom oltárképe. felirat58 alapján az állíttatás éve 1856, ami azonban nem zárja ki azt, hogy a felszentelésre csak 1858- ban kerüljön sor. Az alapítványozó, Kunyor And­rás a kápolnabeli kriptafedőlap felirata59 szerint 1855-ben hunyt el. A feltételezhető végrendelete nyomán először tehát a feszületet állították fel a temető azon részén, ahol a család sírjai amúgy is összpontosultak, majd két évire, a feszület mögötti domboldalba félig bevájva elkészült a kápolna is, amit aztán a feszülettel együtt 1858-ban szenteltek fel. Az oltárkép egy ma is meglévő, meglehetősen primitív és rossz állapotban lévő olajfestmény (a hozzátartozók emlékezete szerint egy helyi festő, Linter István javítgatta valamikor az 1980-as évek­ben), amely az Atyaistent és a Fiúistent egy hosszú pádon, egymás mellett ülve mutatja. A vörös ruhá­ban ábrázolt Fiúsisten jobb kezében hosszú szárú fakeresztet tart, balját a szívére helyezi. Fejét gömb alakú dicsfény övezi. A barna ruhában ábrázolt Atyaisten jobbját áldásosztóan a magasba tartja, baljában pedig egy kék színű országalmát tart. Fe­jét háromszög alakú, arany glória koronázza. Mö­göttük, fölöttük a Szentlélek kiterjesztett szárnyú fehér galamb képében, sugárkoszorúval övezve. Hogenbuch Anna elmondta, hogy a családi temet­kezési kápolnában néhány évtizede még évente két alkalommal volt nyilvános istentisztelet: Szenthá­romság vasárnapján és Mindenszentekkor. Szólni kell, ha érintőlegesen is, a római kato­likus templomok külső és belső tereinek Szent­háromság-ábrázolásairól is! Az alábbi áttekintés szükségszerűen szintén töredékes lehet, hiszen egyelőre nem állt módomban a kutatott összes római katolikus templomát, kápolnáját felkeresni, azokba be is jutni, s így egy teljes leltárt készíteni. Inkább csak ízelítőként mutatom be a továbbiak­ban néhány kisalföldi település nem a Szenthá­romság tiszteletére szentelt templomának, kápol­nájának bizonyos Szentháromság-ábrázolását. Az eddigi tapasztalatok alapján azt hiszem, nem túlzás, ha azt állítom, hogy gyakorlatilag minden római katolikus templomban található valamilyen kép, szobor, de legalább szimbólum, ami a Szent­háromság-eszme jelenlétére utal. A legkézenfek­vőbb ilyen ábrázolás az Isten szemeként ismert szimbólum, amely lényegében minden templom­ban (rejtetten vagy kevésbé rejtetten) fellelhető. A vágsellyei templom bejárata fölötti timpanonban Isten szeme motívum látható (49. kép), miközben maga az építmény homlokzatával a Szenthárom­ság-szoborra néz. A hívők tehát mind a templom­ba lépés előtt, mind az onnan való kijövetel alkal­mával egy-egy Szentháromság-szimbólummal ta­lálták szembe magukat. 58 CSINÁLTATTA / HOGENBUCH JÁNOS / ÉS / PUFF ÖRZSÉBET / ISTENBEN BOLDOGULT / KUNYOR ANDRÁSNAK / TETT VÉG SZENT / AKARATJÁNAK / EMLÉKÉRE 1856. / ÉVBEN. 59 ITT NYUGSZIK ISTENBEN BOLDOGULT / KUNYOR ANDRÁS / ÉLT 61 ÉVEKET / MEGHALT NOVEMBER 30D1KÄN / 1855 / BÉKE HAMVAINAK.

Next

/
Oldalképek
Tartalom