Liszka József: Szent Háromság egy Isten dicsőségére… A Szentháromság kultusza a szlovákiai Kisalföld népi vallásosságában a szakrális kisemlékek tükrében - Jelek a térben 5. (Somorja-Komárom, 2015)
2. A kisalföldi szakrális kisemlékek Szentháromság-ikonográfiája
2. A kisalföldi szakrális kisemlékek Szentháromság-ikonográfiája Az eddigi kutatásaim alapján a térségből 93 szabadtéri Szentháromság-ábrázolásról számolhatok be.10 Hangsúlyozni kell, hogy ebbe a számba kizárólag az önálló és szabadban álló olyan objektumok tartoznak, amelyek valamilyen Szentháromság-ábrázolást tartalmaznak (képoszlopok, mezei oltárok, kápolnák), illetve a konkrét Szentháromság-szobrok. Jelen publikáció hangsúlyozottan, a kijelölt kutatási terület viszonylatában a teljesség igényével fellépve foglalkozik a témakörrel. Ezen túlmenően (a vizsgált területen szintúgy szép számban jelen lévő), a Szentháromságot szimbolizáló háromszög alaprajzú képoszlopok, kápolnák, továbbá a mezei oltárok, feszületek, kápolnák stb. kiegészítő ábrázolásaként megjelenő Szentháromság-képek, valamint a patrocíniumok, a templomok belvilágához tartozó Szentháromság-ábrázolások további jelentős, jelen munkában érintett ugyan, de a jövőben még alaposabb elemzésre váró emlékanyagot képeznek. Ez utóbbiakkal kapcsolatban felvetődő kérdéseket ebben a könyvben jószerével csak tájékoztató jelleggel, inkább az összefüggésekre rámutatva tárgyalom. Miközben a Szentháromság eszméje ábrázolásának az a megoldása, amikor az Atyaistent egy idősebb, a Fiúistent egy fiatalabb (olykor keresztre feszített) szakállas férfi képében, a Szentlelket pedig galamb alakjában jeleníti meg a művész, számos típus és altípus körülhatárolását lehetővé teszi, a túlzottan aprólékos tipizálás azonban valószínűleg sehova nem vezet. Az alapelvárás (lásd például XIV. Benedek pápa, a fentebb már ismertetett 1745-ös bulláját), amihez tartaniuk kellett magukat a művészeknek, szemmel láthatóan az volt, hogy ebben az ikonográfiái körben az Atyaistent öreg, szakállas férfi, a Fiúistent fiatalabb, szintén szakállas férfi alakjában kell ábrázolni. Lehetőleg valamiféle felhőtrónuson üljenek, s a Fiúisten az Atyaisten jobbja felől, a Szentlélek meg (kitárt szárnyú) galamb képében jelenjen meg. Minden más, ki, mit és melyik kezében tart, a kompozíción belül hol helyezkedik el a galamb stb. a szobrász fantáziájára volt bízva. A szobrok szerkezetéből legalábbis ez derül ki, ami azért - ahogy alább még látni fogjuk - némileg összetettebb kérdés. A fentiekben már volt róla szó, hogy ebben a kategóriában két, egymástól markánsan különböző altípus határozható meg.11 2.1. Vertikális elrendezés Lényege, hogy a kompozícióban a Szentháromság három személye, az Atyaisten, a Fiúisten és a Szentlélekisten egy függőleges vonalra (illetve hozzávetőlegesen egy függőleges vonalra), noha egymáshoz viszonyítva olykor változó sorrendben, de mindenképpen egymás fölé és alá rendelve van felfűzve. Két alapformája, altípusa ismeretes: 1. a trónoló Atyaisten, általában tiarával a fején (a pietá-ábrázolások mintájára) az ölében a halott Krisztus testét, illetve 2. az Atyaisten a (lekicsinyített) keresztre feszített Krisztust, a kereszt egy-egy szárát fogva a térdei előtt tartja (ez utóbbin belül is legalább kétféle ábrázolásmód ismeretes: az Atyaisten fedetlen fővel, tógaszerű öltözékben, vagy pápai ornátusban, tiarával a fején). Az első altípust, noha általánosan elfogadott megnevezés nincs, általában Fájdalmas Szentháromságként (lényegében a pietá párjaként, lásd: Fájdalmas Szűzanya) szokás jelölni. A francia irodalomban, egy 1379/80-as forrás alapján a Pitié-de-Nostre-Seigneur, a németeknél pedig a Nothgottes kifejezés használatos (Szakács 2002, 6, 8). Az ábrázolási mód tudomásom szerint szabadtéri plasztikákon nem fordul elő, legalábbis, ami a kutatott területet illeti, biztosan nem. A kutatási terület pereméről, az 1797-ben, a Szentháromság tiszteletére emelt ipolyvarbói római katolikus templom oltárképéről viszont ismerjük ennek a Fájdalmas Szentháromságnak egy szép példáját (6. kép), amikor a felhők fölé tornyosuló Atyaisten kiterjesztett, óvó kezeit (és köpenyét!) tartja a félig ülő, félig fekvő halott Fiúisten fölé. Az Atyaisten előtt, mellmagasságban a Szentlélek kitárt szárnyú, fehér galambja (vö. Csáky 2008, 73-74). Anélkül, hogy konkrét ikonográfiái előzményeit megkísérelném feltárni, mint nyilvánvaló analógiát említem meg Dorfmeister István 1786 körül készített 10 Ezzel szemben a Szlovákia műemlékeit tartalmazó háromkötetes jegyzék, amely alapvetően az 1960-as évek első felében végzett felméréseken alapszik, a vizsgált térségből mindössze 34 objektumot tart nyilván (SPS 1967-1969). 11 Dávid Katalin egy harmadik típust is megkülönböztet, mégpedig az indirekt trinitas-ábrázolást, aminek lényege, hogy „a hármasság ábrázolása rejtetten történik, vagyis a három személyt nem egy kompozíción belül jeleníti meg, hanem külön-külön, de a három külön-álló kompozíciót egy adott térben azután összeilleszti. Gyakori ez a megoldás templombelső díszítésénél, ahol a főoltáron az atya mellképét látjuk, alatta a tabernákulum és a szószéken vagy a szószék felett a galamb“ (Dávid 1962, 25-26). Mivel ez a megoldás a szakrális kisemlékeken nem, vagy meglehetősen bizonytalanul jelentkezik (a maga helyén azért majd még utalok rá), jelen munkám során különálló csoportként nem kezelem.
