Horony Ákos - Orosz Örs - Szalay Zoltán: A hely nevei, a nyelv helyei. A kisebbségi nyelvi jogok története Szlovákiában 1918-2012 - Jelek a térben 4. (Somorja, 2012)
Az új államban
50 Az új államban böző területein léteztek kétnyelvű nyomtatványok: pl. banki nyomtatványok, a társadalombiztosító okiratai stb. További rendeletek A megyei és járási képviselő-testületek, bizottságok nyelvhasználatát külön kormányrendelet szabályozta (27/1924). • A rendelet a megyefőnök (1928-tól tartományi elnök), valamint a testület üléseinek levezető elnöke és az üléseken résztvevő megyei hivatalnokok számára kötelezően előírta az államnyelv használatát. • A képviselő-testület kisebbségi nyelvű tagjai akkor használhatták anyanyelvűket, ha a megye lakosságának legalább 20%-a kisebbséghez tartozott, vagy olyan ügyről volt szó, amely olyan bírósági járást érintett, ahol a 20%-os küszöb feltétele teljesült. Az előbbi esetben a képviselői esküt is letehették anyanyelvükön. • Tolmácsolásról a megye volt köteles gondoskodni. • Ahol a nemzeti kisebbség aránya a járáson belül meghaladta a 80 százalékot, a járás képviselő-testületében az írásos anyagok államnyelvre történő fordításától el lehetett tekinteni, hacsak a képviselő-testület valamely tagja erre nem tartott igényt. A közigazgatás 1928-ban hatályba lépett átalakítását követően a 229/1928 számú törvény igazította hozzá a megváltozott körülményekhez a képviselő-testületek nyelvhasználatát. • A megyei képviselő-testületek helyébe ekkor „tartományi” („zem”) képviselőtestület lépett. Ez a rendelet a kedvezőbb kisebbségi nyelvhasználat szabályainak érvényesüléséhez megkívánt 80%-os küszöböt 75%-ra csökkentette. • A rendelet értelmében általánosan, bármily ügyben a pozsonyi tartománygyűlésen csak az 1930-as népszámlálásig lehetett magyarul felszólalni, ugyanis ekkor a magyarok aránya „Szlovenszkó” tartományban a 20%-os küszöb alá, 17%-ra csökkent. Ezt követően csak a küszöb feltételét teljesítő járásokat érintő ügyekkel kapcsolatosan lehetett magyar nyelven felszólalni. • Az 1930-as népszámlálás alapján egyébként 8 járásban haladta meg a magyarság aránya a 75%-ot. Bankjegyek, helységnevek, utcanevek A nyelvtörvény első cikke a „csehszlovák” államnyelv egyik kiváltságaként sorolja fel, hogy a bankjegyek „fő szövege” ezen a nyelven kerül feltüntetésre. Azonban már korábban, az Osztrák-Magyar Monarchia idejében is • Členovia zastupiteľského orgánu, ktorí boli príslušníkmi národnostnej menšiny mohli používať materinský jazyk vtedy, ak podiel obyvateľov patriacich k národnostnej menšine v župe predstavoval najmenej 20%, alebo sa jednalo o takú záležitosť, kde bola splnená podmienka prahu 20%. Na základe toho aj poslanecký slub mohli zložiť v materinskom jazyku. • O tlmočenie sa musela postarať župa. • Tam, kde počet príslušníkov národnostnej menšiny v okrese presiahol 80%, nebol nutný preklad dokumentov okresného zastupiteľstva, prekladalo sa len vtedy, ak to vyžadoval niekto z členov zastupiteľstva. Používanie jazyka v zastupiteľských orgánoch po reforme verejnej správy v roku 1928 upravuje zákon č. 229/1928 • Namiesto župných zastupiteľských orgánov nastupujú tzv. krajinské („zemné“) zastupiteľské orgány. Toto nariadenie znížilo prah pre zvýhodnené použitie menšinového jazyka z 80% na 75%. • Na základe tohto nariadenia bolo možné v bratislavskej krajinskej snemovni predniesť prejavy v menšinovom jazyku len do roku 1930, ked po výsledkoch sčítania ľudu vyšlo najavo, že podiel Madarov na Slovensku poklesol z 20% na 17%. Výsledkom toho sa madarčina mohla používať už len vtedy, ak sa jednalo o záležitosti okresu, ktorý spĺňal podmienku 20%-ného prahu. • Podľa výsledkov sčítania ľudu v roku 1930 bol podiel madarského obyvateľstva v 8-ich administratívnych okresoch vyšší než 75%. Bankovky, názvy obcí a ulíc Podľa prvého článku jazykového zákona jedno z privilégií československého jazyka je, že hlavný text bankoviek je uvedený v tomto jazyku. Ale už aj za čias Rakúsko—uhorskej monarchie bolo vo zvyku na bankovkách uviesť hodnotu aj v príslušných jazykoch národnostných menšín. V zmysle tejto tradície tzv. bankový zákon č. 347/1920 presne určil, že sa na bankovkách okrem českého jazyka musí uviesť hodnota aj v slovenskom, ruskom, nemeckom, polskom a maďarskom jazyku. (Zaujímavosťou tohto zákona je, že slovenský jazyk zaraďuje medzi menšinové jazyky. Novela tohto zákona č. 102/1925 sa však vracia ku koncepcii československého jazyka.) Bátorkeszi/Bátorove Kosihy, 1920-1938 Kétnyelvű útirányjelző táblák (1920-1938), melyek azonos betűméretben tüntetik fel a csehszlovák és a magyar helységneveket Dvojjazyčné smerové tabule (1920-1938), ktoré uvádzajú “československé” a madarské geografické názvy písmom rovnakej veľkosti Bilingual direction-indicator road signs (1920-1938), on which “Czechoslovak” and Hungarian place-names are shown in the same font size Panneaux d’indication bilingues (1920-1938), indiquant les noms des villes » tchécoslovaques ■ et hongrois dans la même taille de police
