Horony Ákos - Orosz Örs - Szalay Zoltán: A hely nevei, a nyelv helyei. A kisebbségi nyelvi jogok története Szlovákiában 1918-2012 - Jelek a térben 4. (Somorja, 2012)
Bevezető
Bevezető Predslov E kötet történelmi betekintést kíván nyújtani az első világháborút követően Csehszlovákiához került, ma Dél-Szlovákia részét képező magyarlakta területek nyelvhasználatának egy fontos szeletére, melyet nyilvános nyelvhasználatnak nevezhetünk. A köztéri feliratok, a közéleti és a hivatalos nyelvhasználat dokumentumai beszédesen tükrözik a kisebbségben élő szlovákiai magyarok sorsát is. E több mint félmilliós közösség 1918-ban, egyik napról a másikra egy nyelvileg idegen állam határai közé került, és - az új szláv nemzetállam építésében időszakonként erőszakosabb, néha türelmesebb állami politika által - idegenné, gyakran veszélyforrásként kezelt kisebbséggé vált saját szülőföldjén. 1918-ban a hatalomváltással szinte azonnal megjelentek az új állam hivatalos nyelvének használatát szabályozó rendelkezések is, és ezek változásai végigkísérik az elmúlt kilencven évet. Ezekről is áttekintést kívánunk nyújtani, hisz a jogi előírások alapjaiban határozzák meg a nyilvános nyelvhasználatot. Ugyanakkor a mindennapi életben a jogszabályok nem mindig érvényesülnek maradéktalanul. Néha a valós körülmények akadályozhatják az állami nyelvpolitika megvalósítását, mert például a nemzeti kisebbséghez tartozók tömegei még nem ismerik az államnyelvet. Máskor a nagyvonalú törvényi szabályozás sem elégséges a kisebbségi nyelv tényleges használatához, mivel annak egy ellenséges társadalmi közegben kellene megvalósulnia. Ez a szavak és tények közti ellentmondás, az esetek nagy hányadában szokásokon alapuló gyakorlat a kisebbségi nyelvhasználat majd százéves szlovákiai magyar történetében mindvégig felismerhető. Mégis, amennyiben önmagában csak a jogszabályi rendelkezések tartalmát vesszük figyelembe, megállapíthatjuk, hogy a mai Szlovákia messze nem éri el az első Csehszlovák Köztársaság által a törvényekben biztosított nyelvi és kisebbségi jogok szintjét sem. Naša publikácia ponúka historický pohľad na jednu veľmi dôležitú oblasť používania jazykov na území dnešného južného Slovenska obývanom madarskou menšinou, ktorú nazývame verejným používaním jazyka. Verejné nápisy, úradné a verejné dokumenty nám napovedajú veľa o osude madarskej menšiny. Viac ako polmiliónová madarská komunita sa z jedného dňa na druhý ocitla na území inojazyčného štátu. V dôsledku politiky, občas nepriaznivejšej, občas tolerantnejšej, pri budovaní nového slovanského štátu — bola považovaná za cudzí element, ba čo viac, za neustály zdroj nebezpečenstva na vlastnej rodnej zemi. V roku 1918 sa okamžite objavili nariadenia na používanie oficiálneho jazyka nového štátu, zmeny ktorých boli počas uplynulých 90 rokov na dennom poriadku. Práve preto Vám ponúkame pohľad aj do týchto zmien, nakolko v zásade právne predpisy určujú aj používanie jazyka na verejnosti. Na druhej strane, právne predpisy sa v každodennom živote nemôžu uplatňovať vždy doslovne. Ich naplnenie môžu občas zmariť reálne okolnosti, napríklad skutočnosť, že daná národnostná menšina nepozná štátny jazyk. Inokedy ani benevolentnejšie zákony neumožňujú používanie menšinových jazykov v praxi, ked sa majú aplikovať v nepriateľskom spoločenskom prostredí. Tento rozpor medzi slovami a skutočnosťou je charakteristický pre celú, takmer storočnú históriu madarskej menšiny na Slovensku. Ked však porovnáme samotný obsah právnych predpisov, v ktorých sa formulujú práva národnostných menšín a možnosti používania jazyka národnostných menšín, môžeme skonštatovať, že ich úroveň na dnešnom samostatnom Slovensku daleko zaostáva za úrovňou jazykových a menšinových práv, ktoré boli garantované v časoch prvej Československej republiky. KAPUCZINUS UTCA Pozsony/Bratislava, cca. 1880 Eredeti helyén fennmaradt kétnyelvű házszámtábla Dvojjazyčná domová tabula, ktorá sa zachovala na pôvodnom mieste Bilingual house number plate at original site Plaque de me bilingue à son endroit original
