L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
4. Holokauszt
A magyar hatóságok által a határra, Pozsony és Somorja közé telepített kiutasított zsidók megpróbáltatásairól Engel Alfréd a dunaszerdahelyi zsidóság történtét feldolgozó kötetében számol be (Engel 1995, 124-126). A holokauszt áldozatainak száma Szlovákia területén 100 000-re (Büchler 2009, 10), Magyarországon (a visszacsatolt területekkel együtt) pedig 564 507-re tehető (Braham 2007, 1:92). A szlovák parlament 2000-ben szeptember 9-ét, a magyar országgyűlés pedig 2001-ben április 16- át nyilvánította a holokauszt emléknapjává. Az ENSZ 2005-ben hozott határozata értelmében január 27-e lett a holokauszt nemzetközi emléknapja. Szlovákia magyarlakta vidékein a még létező néhány hitközség, közösség évente megemlékezik a holokauszt áldozatairól. Az általam kutatott területen a Mártírnapok időpontja általában június, mivel ebben a hónapban indították az első transzportokat Magyarország vidéki városaiból, tehát az 1938-ban visszacsatolt területekről is. A holokauszt-emlékjelek megléte vagy hiánya, történetük - különös tekintettel felavatásuk időpontjára, körülményeire, ideológiai hátterére, továbbá az állítok és állíttatok személyére - sokat elárul a holokauszthoz mint történelmi eseményhez való viszonyulásról, a zsidókkal szemben elkövetett bűnökkel való szembenézésről, de sok esetben éppen annak hiányáról. Európa más országaihoz hasonlóan Németországban sem ment könnyen a szembenézés. A lakosság és a hivatalos politika holokauszthoz való viszonyulásáról mindkét Németországban átfogó képet nyújt Mary Fulbrook angol történész A német nemzeti identitás a holokauszt után című, témánk szempontjából is fontos kötete (Fulbrook 2001). Az NDK területén a szovjet felszabadítók nagyszámú emlékművein túl sok más emlékjelet is felavattak a háború áldozatainak: a koncentrációs táborokban, a háború végi halálmenetekben, az autanázia program során elpusztítottaknak, a lágerekben dolgozó foglyoknak, a különböző országokból származó kényszermunkásoknak stb. Olyat azonban nem, amely konkrétan utalt volna a holokauszt zsidó áldozataira. Mindenekelőtt az antifasizmus, a fasizmus elleni ideológiai harc hangsúlyozása volt a cél, így a nácizmus faji jellegéről, a holokausztról szinte szó szem esett. A Német Demokratikus Köztársaságban a hatalom igyekezett minden bűnt az imperializmusra, a kapitalista NSZK-ra hárítani, bűnbakként feltüntetni. Konkrétan az elhurcolt zsidók emlékének szánt holokauszt-emlékmüvek az egykori NDK területén is csupán a rendszerváltás utáni években, a német újraegyesítés után jelentek meg (Fulbrook 2001, 118-119). Eddigi kutatásaim során az NDK vonatkozásában egy emléktábláról szereztem tudomást, amelyet konkrétan a zsidó áldozatoknak szántak, erre a táblán olvasható szöveg is egyértelműen utal. Az emléktábla már csak azért is különösen figyelemre méltó, mivel a drezdai keresztények helyezték el még a német újraegyesítés előtt, 1988-ban a drezdai Kreuzkirche külső falán a következő felirattal: In Scham und Trauer gedenken Christen der jüdischen Bürger dieses Stadt. 1933 lebten in Dresden 4675 Juden. - 1945 waren es 70. Wir schwiegen, als ihre Gotteshäuser vebrannt, als Juden entrechtet, vetrieben und emordert wurden. Wir erkannten in ihnen unsere Brüder und Schwester nicht. Wir bitten um Vergebung und Schalom. November 1988.m Az NSZK-ban az Adenauer-érában elérték, hogy az elítélt náci bebörtönözöttek büntetését mérsékelték, sokukat szabadon bocsátották, sőt a náci gépezet több aktív résztvevője magas állami pozíciót tölthetett be a háború után (Fulbrook 2001, 91-101 ). Meg kell jegyeznünk, hogy ebben a tekintetben Ausztria az NSZK-t jóval túlszárnyalta (lásd Wiesenthal 1991, 395-487). Az auschwitzi per során - 1963 decembere és 1965 augusztusa között - is bebizonyosodott, milyen volt a bírói testületek, a közvélemény és a gyilkosok viszonya a múlthoz (Fulbrook 2001, 105-109).330 331 Az 1980-as években a konzervatív kormányzat az NSZK-ban egy kedvezőbb történelemkép kialakítására törekedett. A múlt megítélésével kapcsolatos nézetek az 1986-os „történészvita” (Historikerstreit) során eszkalálódtak. Voltak, akik a német nemzeti identi330 Magyarul:,Szégyenkezve és gyászolva emlékeznek a keresztények ennek a városnak a zsidó polgáraira. 1933-ban Drezdában 4675 zsidó élt, 1945-ben hetvenen voltak. Hallgattunk, amikor felgyújtották templomaikat, amikor megfosztották a zsidókat jogaiktól, deportálták és meggyilkolták őket. Nem ismertük fel bennük fivéreinket, nővéreinket. Megbocsátásukat kérjük, béke velük. " (L. J. I. ford.) 331 Simon Wiesenthal ugyancsak nagyon sok példát hoz erre kötetében (Wiesenthal 1991). 128
