L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
3. A háborúk jelei a politikai események tükrében
A kassai katonai főreáliskolában eredetileg a gorlicei csata117 118 emlékét akarták megörökíteni egy I. Ferenc Józsefet ábrázoló szoborral. A Kassai Újságban 1916 áprilisában az iskola parancsnoka, Kovács őrnagy tette közzé a szoborral kapcsolatos felhívást. Hogy miért éppen ilyen szoborra esett a választásuk, többek közt a következőképpen indokolja: ...Hálakötelezettségünk élénken él bennünk, minden orom az északi láthatáron erre emlékeztet s teljes erőnkből iparkodni akarunk is ezt leróni ... S vájjon lehetne-e ez méltóbb mint a legnemesebb, legigazságosabb katonánk, legfelsőbb Hadurunknak, Őfelségének I. Ferenc József király és császárnak szobra? Erre akarjuk reávésni hálánk kifejezéseképp: „ Örök emlékezetése a gorlicei hősöknek, akik ez intézet újjászületését lehetővé tették!TM A nehéz háborús gazdasági helyzetre utalva hangsúlyozta továbbá, hogy elsősorban önkéntes adományokra számít: ... Létesüljön e szobor mint szeretetünk és hálánk spontán megnyilatkozása a gorlicei hősök és a Hadúrral szemben csakis önkéntes adományokból. A f elhívás közzétételének egyedüli célja egyrészt bepillantást nyújtani intézetünk beléletébe, másrészt alkalmat nyújtani e ház egykori tanárai, tanítványai és számos jóakarójának, hogy önkéntes filléreikkel a szoboralaphoz hozzájárulhassanak,119 120 Az iskola kertjébe tervezett emlékszobor eredeti terveiről, majd a későbbi változásokról a sajtóban megjelent hírek részben visszatükrözik az eltelt időszak történelmi-politikai változásait, valamint a hadi helyzet alakulását is. Az ötlet a győztes gorlicei csata után született meg, amikor az egyesült osztrák-magyar és német haderő győzelmet aratott az oroszok fölött, s ekkor még úgy tűnt. hogy a háború már nem tart sokáig és a Monarchia szempontjából győzelmes kimenetelű lesz. A szoborra kezdetben a körülményeiéhez képest a pénzadományok szépen gyűltek: Kassa sz. kir. város hazafias közgyűlése az április 27-iki összeillésen az intézetünk kertjében a dicsőséges gorlicei áttörés emlékére emelendő király-szobor költségeihez egyezer karimával járult hozzá (...) csendben, minden feltűnést kerülve folyik az emlékmű megalapozása. .1 küzdő hősök apái, testvérei, az intézet volt tanítványai sűrűn keresik jel önkéntes adományaikkal a katonai főreáliskola parancsnokságát (...) Kállay András, Szabolcs vármegye volt főispánja 50 koronás ajándékot küldve, az intézel rendelkezésére bocsátotta saját szerzeményű, magyaros ritmusú, zengzetes szép ..Király Himnusz ”-át (...) hog> az ifjúsági zenekar a leleplezésen ünnepélyesen előadta Kovács őrnagy meleghangúi levelében köszönte meg az előzékeny figyelmet s a dalművet már ki is adta betanulásra.'20 Kovács őrnagy, a kadétiskola parancsnoka és az emlékmű állításának kezdeményezője egy levélben fejezte ki köszönetét a polgármesternek a támogatásért: Nagyságos Polgármester Úr! Hálatelt szívvel vettem mai becses hivatalos értesítését, amelyben vetem közölni méltóztatik, hogy Kassa sz. kir. város hazafias közgyűlése az április 27-ikei összegyűlésen az intézetünk kertjében a dicsőséges gorliczei áttörés emlékére emelendő király-szobor költségeihez 1000, azaz ezer koronával járult hozzá. Midőn kérem Nagyságodat az intézet nevében, hogy mint az eszme nagyérdemű pártfogúja fogadja és a tekintetes város közönségének tolmácsolja bőkezű adományukért mély köszönetünket, egyúttal bátor vagyok kifejezést adni ama jogosult reményünknek — ép ma az örökemlékezetű győzelem első 117 Az 1915. július 15-i gorlicei csata során az egyesült osztrák-magyar és német hadsereg áttörte az orosz frontot és benyomult orosz területekre. 118 Királyszobor a kadétiskolában. Az intézet gorlicei hőseinek emlékére. Kovács őrnagy felhívása a közönséghez. Kassai Újság, 1916. április 4., 2. p. A felhívás teljes szövegét lásd a Mellékletben! 119 Uo. 120 A gorliczei emlékmű a katonai főreáliskolában. Kassai Újság, 1916. május 12., 1-2. p. 47