L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
3. A háborúk jelei a politikai események tükrében
*** Általában azon települések lakói is részt vettek persze a nemzeti áldozatkészség szobrokkal kapcsolatos pénzgyűjtésben, ahol nem állítottak ilyen típusú szobrot. A nemzeti áldozatkészség Budapesten felállított, úgynevezett központi szobrára az ország különböző pontjairól érkeztek ugyanis adományok a pikkelyekre, sokszor egészen kis összegek is. Liptó vármegyéből például 5 koronát küldtek be (Szabó 1994, 7). Több vidéki városban is megalakult az úgynevezett Nemzeti Áldozatkészség Szobrának” helyi bizottsága azzal a céllal, hogy a gyűjtéseket szervezze a budapesti szoborra kerülő pikkelyek megvásárlására. Breznóbányán is alakult egy ilyen bizottság, amelynek tevékenységéről rendszeresen tájékoztatták a nagyközönséget: ...Breznóbányán is megalakult a nemzeti áldozatkészség szobrának helyi bizottsága Kuhn János városi főjegyző, polgármester helyettes elnöklete alatt. E bizottság révén városunk közönségének is módjában lesz kivenni részét az országos kiterjedésű hazafias mozgalomból. Szentül meg vagyunk győződve róla, hogy annak a városnak a lakossága, mely eddig is ezreket tett le a jótékonyság oltárára, eddigi áldozatkészségét messze fölülmúló fellángolással veendi ki részét a nemzeti áldozatkészség szobrának fölépítéséből s igy fogja demonstrálni az ország színe előtt is a hazafias lelkesedését, áldozatkészségét, hogy senki se mondhassa soha Breznóbányáról, hogy ennek lakossága önző módon elzárkózott kötelességeinek becsületes teljesítése elől a nagy háború megpróbáltatásának nehéz napjaiban. Úgy legyen !n A helyi bizottság egyik következő üléséről szóló beszámolóból kiderül, hogy a szervezők többek közt szóvá tették az ifjúságnak a kezdeményezéssel szembeni passzív hozzáállását is: ...a Nemzeti Áldozatkészség Szobrának helyi bizottsága a város hölgyközönségének bevonásával e hó 1-én d. u. a városháza tanácstermében Kuhn János polgármester helyettes elnöklete alatt ülést tartott. Városunk hölgyközönsége igen szép számban jelent meg a gyűlésen, szokott lelkesedésével felkarolandó a nemescélú mozgalom ügyét. Annál elszomorítóbb volt azonban, hogy Breznóbánya itthonmaradt kevés számú ifjúsága, akinek közreműködésére szintén számított a helyi bizottság, távollétével tündökölt. Válaszul Mazarek Róbertné igen helyes indítványára a mozgalomból való részvételből kihagyattak. A gyűjtést a jelen volt lányok nagy készséggel teljesen magukra vállalták s a pikkelyek árusítása a nemzeti áldozatkészséget hirdető lovas vitéz beborítására már folyamatban vanJ A mai Szlovákia különböző további városaiból is küldtek adományokat, általában a megyeszékhelyeken szervezték a gyűjtéseket. Többek közt a zömében szlovák és német lakosságú szepességi városból, Iglóról is érkeztek adományok. A Szepesi Lapok című regionális sajtóorgánumból értesülhetünk róla, hogy ebben a városban is egy bizottság karolta fel a kezdeményezést: Münnich Kálmán udvari tanácsos orsz. képviselő elnöklete alatt f. hó 21-én ülésezett, mely alkalommal elhatározta, hogy Igló városa és közönsége együttesen egy lemezen kíván szerepelni a Nemzeti Áldozatkészség Szobrán és erre a célra igyekezni fog a város, testületek, intézetek, gyárak és magánosok részéről 500 koronát összegyűjteni. Ez a tekintélyes összeg méltóan fogja kifejezni a város közönségének hazafias áldozatkészségét. Természetesen, ha valaki külön is akar szerepelni, ez módjában áll és a kibocsátandó gyűjtőíven részére az egyik rovat rendelkezésére áll...u A bizottság munkája eredményes volt, egy szűk hónap alatt 722 koronát sikerült összegyűjteni, s a lap hasábjain nyilvánosan is közölték, hogy pontosan milyen pikkelyeket és milyen összegért szögeitek fel a budapesti nemzeti áldozatkészség szobrára: 82 83 84 82 A nemzeti áldozatkészség. Garamvidék, 1915. július 18., 1-2. p. 83 A Nemzeti Áldozatkészség Szobrának helyi bizottsága. Garamvidék, 1915. augusztus 8., 2. p. 84 A nemzeti áldozatkészség szobrának iglói bizottsága. Szepesi Lapok, 1915. szeptember 24., 4. p. 39