L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
Melléklet
A virágesőben felsorakozott zászlóaljhoz a Magyar Hiszekegy eléneklése után a város polgármestere, dr. Michailovits Árpád meleghangú beszédet intézett. (...) Amíg ti odakinn harcoltatok fegyverrel kezetekben az embertelen zsidó bolsevizmus ellen, addig mi itthon folytattuk a harcot, hogy biztosítsuk a belső front szilárdságát. Köszönjük ezt nektek, és elesett testvéreinknek, s most, midőn hazatértetek otthonaitokba, arra kérlek titeket, legyetek segítségünkre ennek a belső frontnak a megerősítésén azzal, hogy mondjátok el mindenkinek azt a borzalmat és nyomorúságot, amit láttatok... Mondjátok el, hogy milyen borzalmas sorsba süllyedt az a nép, amely a zsidó-bolsevisták649 karmai közé került... Bohus alezredes a hazatért zászlóalj nevében megkoszorúzta a Hősök emlékművét. A Rimai zenekar eljátszotta a Himnuszt, majd a kivonult díszszázad és a levente csapatok díszmenetben tisztelegtek hős katonáink előtt, akiknek soraiban feltűnően sok szép kitüntetésben részesült honvédet láthattunk. {Rozsnyói Híradó 1943. május 23., 1) „Hősök napja” városunkban (...) Városunk közönsége május 30-án, d. e. 11 óra 30 perc kezdettel ünnepli a múlt világháború és a most dúló nagy háború magyar hősi halottainak emlékét. Az ünnepély sorrendje a következő: A helyőrség laktanyájában, reggel 8 órakor tábori szentmise, evang. és ref. istentisztelet. - 9 órakor emlékezés a zászlóalj „Hősi halottairól - emléktábla-koszorúzás - díszmenet. A Rákóczi téren lefolytandó ünnepély sorrendje a következő: 10 órakor ünnepi szentmise a Székesegyházban, ünnepi istentiszteletek az ev. és ref. templomban. - 11 órakor harangzúgás a hősi halottak emlékérem 1/2 12-kor küldöttségek, katonaság és ifjúság felvonulása, helyfoglalása. Az ünnepély műsorán szavalatok, énekszámok, Kozák Márton tűzharcos ünnepi beszéde, koszorúk elhelyezése, virághintés, díszmenet, stb. szerepel. A „Hősi emlékmű alap” növelésére szolgáló koszorú megváltásra szánt összeg a városi iktatóhivatalban elhelyezett gyűjtő-íven jegyezhető. Lobogózzuk fel e napon házainkat! {Rozsnyói Híradó 1943. május 23., 2) Kereskedelmisták ballagása A volt Rozsnyói Evang. Főgimnázium öreg falai ebben az évben hallották a felszabadulás óta először a búcsúzó „vén diákok” énekét. Sok szomorú emlék terhelte meg őket a megszállás hosszú ideje alatt, de most teljesíthették újból szent hivatásukat, átadhatják az első termést a magyar életnek. A ballagás családias jellegű ünnepségén megindult szívvel és itt-ott bizony könnyező szemmel vettek részt az iskola barátai, akiknek szíve öröme az iskola fejlődése. (...) A termek beballagása és a hősök emléktáblájának megkoszorúzása után még a késői esti órákban is hangzott a tanárok ablaka alatt éneklő ballagó diákok búcsúéneke {Rozsnyói Híradó 1943. május 23., 2) 649 A Rozsnyói Híradóban ebben az időben már nagyon sok antiszemita írás jelent meg, a kommunistákat és a szovjeteket a zsidókkal azonosították, s őket tették felelőssé nemcsak a 2., hanem az 1. világháború kitöréséért is. Ez nem egyedi jelenség, ritka kivétellel valamennyi korabeli regionális lapot ez az ideológiai irányvonal jellemezte. A szóban forgó motívummal már 1942-ben találkozhatunk az idézett rozsnyói lapban: „Vitéz Endre László pestmegyei alispán mondotta: „A mai világégés már 1914-ben kezdődött és azt a szabadkőműves Národná Obrana szervezet Princíp nevű zsidójának golyója indította meg.” Rozsnyói Híradó 1942. június 28., 2. p. 385