L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
Melléklet
A tavaly nyáron felavatott emlékművet nem sokkal felállítása után megrongálták. Sikerült megtudni, ki volt a tettes? Sajnos, nem sikerült kideríteni. Az egyik kéz, az, amely a mécsest tartja, megkerült: az elkövetők bizonyára megijedtek, igyekeztek megszabadulni tőle, letették a Városi Művelődési Központ előtt álló szökőkút kávájára. A másik kéz azóta sem került elő. Miért nem egészítették ki a megcsonkított domborművet? Nem lett kiegészítve, egy mécsest helyezünk oda, amely ugyanazoknak a Dunajská Lužná-i vasdíszmü- kovácsoknak a munkája lesz, akik a dombormüvet alkották. Ismét elkészítik a hiányzó kezet is, de azt a mécsessel együtt csak a koszorúzások alkalmával tesszük fel, nehogy megint eltűnjenek. Lehetett rasszista indíttatású az emlékmű megrongálása? Inkább vandalizmusról vagy nyereségvágyból elkövetett tolvajlásról beszélnék. Egy ötvözetről van szó, amelyet értékesíteni lehet. A rendőrség a fémhulladék-gyűjtőkben is nyomozott, figyelmeztette az ott dolgozókat, jelentsék, ha a szoborról leszerelt kezeket nálunk akarnák pénzzé tenni, de ilyen bejelentés nem érkezett. Hogyan fogadták a dunaszerdahelyi és a környékbeli romák az emlékmű felállítását? Ez az emlékmű nagyon fontos a romák számára. Sokan a felállításig azt sem tudták, mit jelent a holokauszt szó, ahogy arról sem volt fogalmuk, mi történt a romákkal a második világháború idején. Ez újkori történelmünk egy része, legtragikusabb fejezete. Ezt tudatosíttatja velük az emlékmű. A Dunaszerdahelyi Romológiai Kutatóintézet igyekszik mindenütt propagálni, behozni a köztudatba, hogy országos viszonylatban először Dunaszerdahelyen jött létre egy ilyen mementó. Nem semmi napjainkban, amikor a xenofóbia ás a rasszizmus egyre inkább terjed, felállítani a város kellős közepén egy roma emlékművet. Büszke vagyok, hogy dunaszerdahelyi vagyok. Az emlékmű felavatása után az újságok azt írták, nem Dunaszerdahelyé az elsőség, máshol is állitottak már emléket a roma holokauszt áldozatainak Szlovákiában. Nem tudok róla, hogy ilyen központi elhelyezésű emlékmű létezne az országban. Ráadásul olyan, amelyet a tervezéstől a kivitelezésig roma emberek csináltak, s amelynek felavatásán a kormányfő is megjelent, hogy fejet hajtson a roma holokauszt áldozatainak emléke előtt. Lehet, hogy van valahol emléktábla a roma áldozatok nevével, de ilyen nagyszabású emlékmű nincs sehol. Indult viszont egy projekt, a neve Ma bisteren - Emlékezz! Ennek keretében azokon a helyeken, ahol gyűjtő- vagy munkatáborokban tartották a romákat, emléktáblát helyeznek el a közeli temetőben. Tavaly az emlékmű-avatáson sok külföldi vendég vett részt. Idén is igy lesz? A koszorúzásra és az azt megelőző tanácskozásra is várunk külföldi vendégeket. A konferencián közös fellépés lehetőségét szeretnénk megbeszélni a nem szűnő romaellenességgel szemben. (Új Szó 2007. július 31.) Részletek Németh Emma szociális testvér, a Szociális Testvérek Társasága tagjának beszédéből, ame lyet 2002. május 12-én mondott el Salkaházi Sára és Bcrnovits Vilma meggyilkolt zsidómentők és már tírtársaik emléktáblájának felavatásán Budapesten a Duna-parton: ...Az emberi lélek igénye az emlékezés. Emlékezünk azokra az elmúlt eseményekre, amelyek számunkra jelentősek, amelyek mai életünket is meghatározzák. (...) Az ember tetteit a történelem megőrzi, mert a cselekvő személyek maradandóan beépülnek a kozmoszba és a történelem egészébe. (...) Papírra kell írnunk, és kőbe kell vésnünk nemcsak Isten nagy tetteit, hanem Isten embereinek tetteit is. Meg kell jelölnünk a fontos események helyszínét, hogy az arra járó vándor hírül vihesse, megcselekedtük-e, amit megkövetelt a haza, megkövetelt tőlünk az Isten? Az 1899. május 11-én született Salkaházi Sára szociális testvér, akinek az emléktáblája előtt állunk, nem született és élt hiába. Méltó arra, hogy nemzedékről, nemzedékre emlékezzünk rá. Élete nem volt öncélú. Az igazságszerető és magasfokú szociális érzékkel rendelkező, akkor még Schalkház Sára 31 évesen lépett be a Szociális testvérek Társaságába. Nevét 1942-ben magyarosítja Schalkház-ról Salkaházira, akkor, amikor a németbarátság miatt sokan visszaveszik eredeti németes nevüket. A Társaságba lépése előtt volt tanítónő, könyvkötő, újságíró, már akkor is másokért élő ember. A szerzetesi fogadalommal Istennek ajánlja fel életét és munkáját. (...) Az emlékeztetés azonban nem mindig hálás feladat. Az emléktábla lehet jel, amely szembesít mulasztásainkkal, bűneinkkel, szembesít azzal, hogy nem cselekedtük meg, amit megkövetelt tőlünk 362
