L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
Melléklet
Zöldéi bokor, zöldéi virány, mert vérük öntözé, S fájó könnyek hullanak az ég harmata közé. III. Sírotokban szép csendesen altasson a hit, Földi gondok ne zavarják lélek álmait. Virrasszon sírhalmotokon hü emlékezet, Az utókor mindig áldja a neveteket. Hősök emlékezete Szomorúan fúj a tavasz szele, Honfi szívünk bánattal van tele. Szedjük a kikelet virágait S díszítsük fel a hősök sírjait. Kik a haza fölszentelt zászlaját száz csatába vitézül hordozták S mártír halált szenvedtek, érettünk, Hogy szabadok és boldogok legyünk. Pihenjetek csendes sírotokban, Emléketek nagy tiszteletben van, Szellemetek nem halt meg, közöttünk él, Dicsőségről, szebb jövőről beszél. A Nemesócsán rendezett gyászünnepély dokumentumai Az alábbiakban a Nemesócsán 1936-ban tartott gyászünnepély engedélyezése céljából a komáromi járási hivatalnak benyújtott kérvényt, valamint az ahhoz csatolt gyászbeszédet, és két gyászének szövegét, illetve az ünnepély jóváhagyásáról hozott határozatot közlöm. Emlékbeszéd a hősök emlékoszlopánál Ilyenkor ősszel virághervadás, levélhullásidején évről-évre virágdíszt öltenek a temetők. Majdnem minden sírhalmon ott hajladozik a sírdogáló szélben a halvány őszirózsa, melyet a kegyelet ültetett el a könnyel öntözött sírhantba. A mai napon testvéreim, kössünk mi is a hősök emlékével szemben megnyilvánuló hódoló tiszteletünk, megtépett szívünk kegyeletes érzéseiből égő piros rózsacsokrot és helyezzük el, küldjük el a sóhajok szárnyán azokra a sírokra, melyeken nem nyílnak virágok, melyeket nem gondoznak szerető kezek, melyekre nem hullanak fájó könnyek, melyek felett csak a madárdal sír összeolvadva a szomorúan szóló őszi széllel. Álljunk meg a mai napon a hősök emlékoszlopa előtt komoly ünnepélyességgel, mély gyásszal, mint a mi elesett apáink és fiaink közös fejfája előtt és az emlékezés fáklyájának halványan pislogó lángja mellett, könnyes szemünk fátyolán keresztül olvassuk el még egyszer az ő nevüket, melyeket a kegyelet vésett arany betűkkel a hideg kőbe s melyeket a szeretet forrasztott kitörölhetetlenül a szívünkbe. - Emlékezzünk! Megelevenednek előttünk azok a megrázó, vérfagyasztó jelenetek, melyeket a fejünk felett végigzúgott vérzivatar története állít elénk. Látjuk az első menetszázadok indulását, mintha újra hallanám a vasútig velük menő anyák és hitvesek hangos zokogását... Milyen délcegen mentek el vitéz daliáink, mennyire nem tudták, micsoda szörnyű veszedelmek várakoznak reájuk. Megjelennek lelkem előtt az orosz fronton küzdő kedves katonáink, a téli kárpáti harcok hősei. Látom a Doberdó hőseit, a piavei áttörés meghátrálást nem ismerő vitézeit... Megelevenedek lelkem előtt a sebesült szállító vonatok véres megtört utasaikkal, a hadikórházak kórtermei... Látom a társadalom első felbuzdulását, amint kész lett volna hadikórházakká átalakítani egyéb célokra is égetően szükséges helyiségeit!... Mintha most is ott volnék az első sebesültek megérkezésénél!... Milyen méltó megbecsülésben részesültek első sebesültjeink, sántán bicegő béna karú vitézeink!... Nem akarok most arról beszélni, hogyan bizonyult a szeretetnek ezek első fellobbanása szalmatűznek csupán. Hogyan 287
