L. Juhász Ilona: Neveitek e márványlapon… A háború jelei (Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez) - Jelek a térben 3. (Somorja, 2010)
Melléklet
Kis lábacskájuk remegett, Hogy elértek a térre, És úgy néztek fel, szomorún, A sötét vasvitézre. A szobor alján mélyedés, S bár kő ott is a párna, Elalhat ben egy éjjelen A hajléktalan árva. A két gyermek ott összebújt, Mint két ázott madárka, Lenézett, s rázta vasfejét A vasvitéz, a várta. A fegyver szíjjá meglazult, A puska tussá zörrent, Amint a súlyos vaslegény Fürgén a földre zökkent. Vasköpönyegét teríti, A két árva fölébe, És míg ezt teszi - óh csodák! - Könny szökik vasszemébe. Kis panganétját tűzi fel, A puskacső hegyére, És odaállít feszesen A két gyermek elébe. Haptákban állt a vasvitéz, Fején a hold cicázott, S ha arra tévedt valaki Hát halberdót kiáltott. (.Komáromi Lapok 1916. november 4., 5) Miről beszél a pozsonyi vashonvéd. Diadalmámortól izzik a város S büszke trikolort lenget a szél Véres csatákról, - hősi halálról Fülünkbe súgva halkan beszél... Szenvedő hőseink homlokára Vércsókot lehel az őszi alkonyat. A sárguló levelek halkan peregnek Behintve mindent, a néma hantokat. Bíborrózsák nyílnak az arcokon Mikor elsuhan a langyos esti szél... Sok gyilkos golyóról... dicső halálról... Nekünk egy néma vashonvéd beszél. (Turul 1919/31-32, 5) 259
