Liszka József: Nyitra vidéki népballadák Arany A. László hagyatékából - Jelek a térben 2. (Somorja, 2009)
Liszka József: Egy elveszettnek hitt népköltészeti gyűjtemény elé - 1. A balladák földrajzi, néprajzi háttere
zoborvidéki magyar nyelvsziget a 20. század elején még „félszigetként” kapcsolódott a barsi magyar tömbhöz, s ugyanakkor az is igaz, hogy például Vicsápapáti népe csak a 19. század végére magyarosodon el (Ujváry 1994, 45), hogy azután napjainkra fokozatosan „visszaszlovákosodjon”. Kodály Zoltán a 20. század első éveiben végzett néprajzi gyűjtéseket a Zobor-vidéken. A szentiváni tűzgyújtáshoz kapcsolódó éneknek magyar, szlovák és „vegyes” nyelvű változatait is sikerült rögzítenie, többek között éppen Vicsápapátiban. Ezek a szövegek az átadás-átvétel, valamint a nyelvváltás kérdéseihez egyaránt tanulságos adalékul szolgálnak: „A nyelvhatáron általános jelenség, hogy dalt akkor is átvesznek egymástól a szomszédos népek, mikor egymás nyelvét nem is beszélik. Az itt közölt tót szövegek közül csak a szalakuszit és pereszlényit jegyeztem le tótoktól, a többit magyar községekben, magyaroktól, a kik tótul csak tökéletlenül, vagy sehogyse tudnak. Innen van, hogy a tót szöveg néha romlott. Legnagyobb a tót nyelvismeret Vicsápon (ma Vicsápapáti; 1226 magyar, 113 tót lakossal2 tót nevek régibb beolvadást is sejtetnek). Itt följegyeztem - magyaroktól - egy egész sor tót dalt, melyek a szomszédos tót községekben ismeretlenek, tehát messzebbről kerültek. Magyarázatul felhozták, hogy régebben, mikor még sarlóval arattak, a legkisebb vicsápi gazdának is volt tót aratója, legalább egy. Azokról maradhatott egy részük, más részük talán a beolvadt tótsággal jött.” 2 Ezzel szemben az 1991-es népszámlálás során a településen 2159 lakos vallotta magát szlováknak és 171 magyarnak, 2001-ben pedig ez az arány a következőképpen alakult: 1959 szlovák és 145 magyar. (Kodály 1913, 169-170) Azt sem szabad természetesen figyelmen kívül hagyni, hogy egy sor jelenségben eltérések is megfigyelhetőek a zoborvidéki magyar és a környező szlovák népi kultúra között. A zoborvidéki magyarok például a gabonát általában nyomtatták, s csak ritkábban csépelték, mint a tőlük akár délebbre is élő szlovákok; lakóházaikat az előszeretettel fából építkező szlovákokkal szemben inkább sárból készítették, holott fa- vagy kőanyag a rendelkezésükre állott volna (vö Morvay 1980, 152). Ez utóbbi viszont egyértelműen a fejlődésbeli fáziseltolódásnak tudható be, hiszen a 19. század folyamán még a terület (legalábbis annak északi részének) magyar lakossága alapvetően fából készítette lakóépületeit. Amellett, hogy a Zobor-vidék kulturálisan egy etnikumok feletti nagytáj szerves részeként (is) értelmezhető, belsőleg is tovább tagolható. Három, földrajzilag meghatározott egységre osztható tovább a Zobor-vidéki magyar nyelvsziget: egyrészt a Zobor hegytől keletre elterülő falvakra (a szűkén vett Zoboralja), másodrészt a hegy északi oldalán fekvő Bédre és Menyhére (hegymegiek), illetve a Nyitra folyón túli két településre (Nyitraegerszeg, Vicsápapáti). Ez utóbbiakat vízmegiebiek nevezik. Bár területileg Barslédecet a Zobor-vidékhez szokás sorolni, viselete alapján azonban gyökeresen különbözik a térség többi településétől. A tájegységtől délre elterülő falvak (pl. Nyitracsehi, Nagycétény) lakosai tudatilag is megkülönböztetik magukat a Zobor-vidékiektől, akiket ’bacsik’nak neveznek azon nyelvjárási sajátosságuk alapján, miszerint a bácsi-t röviden, ’bacsi’-nak ejtik. Ez a jó tucatnyi településből álló nyelvsziget (ahogy fentebb már említettem) még nem is olyan régen, a két világháború közötti időszakban félszigetként kapcsolódott a barsi magyarsághoz, s nyelvjárásilag ezáltal a „palóc” területekhez is kötődik. Több kutató (így Bakó Ferenc, Manga Já nos) „nyugati palóc” nyelvterület határvidékéhez tartozónak tartja a Zobor-vidéki magyarokat (Bakó 1987, 16-17; Manga 1942, 3). A természetföldrajzi hasonlóságok mellett (hiszen a Zobor-vidék a palóc területek többségéhez hasonlóan dombos, erdőkkel tarkított térségben terül el) népi kultúrájában talán ezért (is?) figyelhetőek meg a Kisalföld és a palócos vidékek felé egyaránt mutató jegyek (tudjuk például, hogy a Zobor-vidéki nagycsalád szerkezetében, életmódjában, terminológiájában rengeteg rokonságot mutat a Palócfölddel). A kultúra egyéb elemei (gazdálkodás, építkezés, lakásbelső stb.), valamint a gazdasági kapcsolatok azonban egyértelműen amellett tanúskodnak, hogy 11
