Liszka József: Nyitra vidéki népballadák Arany A. László hagyatékából - Jelek a térben 2. (Somorja, 2009)
Liszka József: Egy elveszettnek hitt népköltészeti gyűjtemény elé - 1. A balladák földrajzi, néprajzi háttere
Menyhe, Nyitraegerszeg, Pográny, Vicsápapáti), bár vannak szerzők, akik jóval tágabban értelmezik a Zobor-vidéket. A szakirodalom és a helyi népnyelv többféleképpen is emlegeti e falucsoportot. Leggyakoribb a Zoboralja vagy Zobor-vidék megnevezés. Magam, a Zobor-vidék kifejezést némileg tágabb jelentésűnek érezve a Zoboraljával szemben (amely közvetlenül a Zobor-hegy tövénél megbúvó településeket jelölné) az előbbit részesítem előnyben. Nyitra város szomszédságában a Zobor, Zsibrica, Tribecs, Piliske hegyek tövében fekvő, fentebb már felsorolt magyar települések tartoznak bele (vö. Liszka 2002, 264-265). A Nyitra vidék meghatározás is nagyjából ezt a területet fedi, noha több szerzőnél jóval tágabb értelmezést nyer, s nem a Nyitra város környéki településeket értik alatta, hanem a Nyitra folyó menti térséget, délen egészen Érsekújvár környékét is hozzácsatolva (pl. Manga 1938). A gyűjtőpontok alapján Aranyék a Nyitra vidéket Zobor-vidék értelemben használták. Terminológiájukat (noha kissé félrevezető), tudománytörténeti megfontolásokból meghagytuk. A Zobor-vidéki magyar községeket egyrészt az alapvetően közös viselet, másrészt a nyelvi elszigeteltség (az őket körülvevő „szláv gyűrű”), harmadrészt pedig a közös származástudat (honfoglalás kori pogány magyarok ide menekült ivadékai, illetve székely határőrök leszármazottai) alapján szokás körülhatárolni. Utóbbi halványan, igaz, feltehetően írott forrásokra támaszkodva, ma is él a száj hagyományban: „Ezeket a hegyeket Nyitra körül Géza fejedelmünk nagyon szerette, gyakran járt vadászni ide az erdőbe. Akkor nem lakhatott itt még senki, mer Géza hozatott ide székelyeket, hogy őrizzék a határt, a gyepüket. Úgy beszélték mindig, hogy hét család jött ide akkor: Molnár, Varga, Dubai, Szabó, Mester, Fazekas és Székely nevezetűek vótak azok, ezekből Lédecen még most is sok van. A székelyt akkor még úgy mondták, hogy zekel, az én gyerekkoromba vótak öregek, akik még régen úgy hallották.” (Magyar 2002, 43) Hangsúlyozni kell azonban, hogy egy sor kulturális jelenség (így a viselet is) túlmutat a nyelvi határon. A Nyitra környéki magyar nyelvsziget anyagi és szellemi kultúráját a most bennünket érdeklő szempontok szerint imponáló alapossággal vizsgáló Morvay Judit a következőket állapítja meg ezzel kapcsolatban: „...népi kultúrája egy nagyobb egység része, a legarchaikusabb réteg, s az újabb kulturális mozgások beletartoznak egy nagytáji együttesbe. A nemzetiségi hovatartozás másodlagosnak mondható. A kulturális jelenségek és változások egy nagyobb, szélesebb területen észlelhetők, mint szorosan kijelölt terepünk. Az a nagyobb kulturális egység, amelybe a Zobor-vidék beilleszthető, csak részben körülhatárolható, vegyes nemzetiségű terület. A szomszédos és távolabbi szlovák falvak települései, életkörülményei azonosak. Vizsgált területünkhöz hasonlóak a földművelés munkafolyamatai, a kendermunka, részben hasonló az állattartás (külön kiemelném az állathívó és -irányító szavakat), sőt a hiedelmek, szokások egy része is. Ez a hasonlóság a nyelvi különbségeken kívül, kisebb eltéréseket is hordoz. Megállapíthatjuk, hogy a Nyitra vidéki magyarság kultúrájában éppen azoknál a részterületeknél (szénamunka, aratás, kendermunka, táplálkozás stb.) találjuk a legtöbb azonosságot nagytáji környezetével, amely kultúrájában is egységesnek mondható. Továbblépve azt is megállapíthatjuk, hogy éppen ezek a nagytáji azonos jelenségek összefüggően vagy töredékesen a magyar paraszti kultúrában távolabbi területeken, a palócoknál, a Dunántúlon, Erdélyben is megtalálhatók...” (Morvay 1980, 156-157) A Morvay Judit által fölvázolt néprajzi tények (lásd még: Morvay 1957) nyilván jobban megérthetőek, ha figyelembe vesszük, hogy az - érintett magyar és szlovák - népesség egyrészt azonos természetföldrajzi viszonyok között élt, illetve másrészt, hogy ebben a térségben a nyelvhatár az utóbbi évszázadokban igencsak „mozgékonynak” mutatkozott (vö. Jócsik 1943). Tudvalévő, hogy a 9
