Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)

2. A falu társadalmának jellemzői a 20. század első évtizedeiben

tött fejjel, „új asszony” volt. Ha élt addig az anyósa, negyvenéves koráig is „menyecské"-nek nevezték. Máskor ugyanezzel a szóval azt fejezték ki, ha idősebb asszony korához képest jól bírta magát: „még menyecske”. Negyvenéves kora után egyébként már csak „asszony”-nak nevezték, hatvan után „öregasszonynak, nyolcvan után pedig „vénasszony”-nak. A házasságkötést követő egy évig „új ember” volt a férfi neve, kb. negyven éves koráig „fiatalember, negyven és ötven között „javabeli”, ötven fölött „már benne van a korban", a hatvan fölöttit pedig „idős"-nek, „vén”-nek nevezték. Baracán házasságkötésük után a férfiak és a nők szórakozás céljából nem alkottak még átmenetileg sem (pl. farsangkor) kisebb csoportokat. Csak a nagyon öregeknek volt módjuk arra, hogy összejárjanak, de ők is csak egymás házánál.

Beszélgetőtársaim büszkén beszélnek arról, hogy Baracán „a régi időkben” nem volt megesett lány, csak egy volt az 1950-es években. „Az erkölcsösség az oka, hogy Baracán ilyen kevés, nagyon kevés volt." Az ilyen esetekről a következőképpen vélekedtek: „Aki értelmes volt, mindkét felet megszólta. A dolog csak aztán bonyolódott: elveszi-e vagy nem. A fiú egyedül döntötte el, elveszi-e a lányt.”

„ Ezt a lányok számításból csinálták meg, hogy az illető elvegye őket. Aki különben nem venné el, azzal szemben csinálta meg a lány, esetleg, mert másképp nem tudott férjhez menni vagy buta volt.”

„Ha a kapcsolatból nem lett házasság, az a fiú esélyeit is rontotta. Ez nem simul el azzal, ha a legény elveszi a lányt, ez mindkét családon nyomot hagy. A gyereken pedig főleg. Különösen a család ellenségei vetették a család szemére. De a gyerekre nem vetődött vissza, ha házasság lett belőle, csak ha nem lett.” A megesett lánnyal a mindennapi életben igyekeztek „normálisan’’ viselkedni, hogy ne érezzen megvetést. Gyermekével együtt a szülei családjában maradt. Ott is, szélesebb körben is igyekezett úgy viselkedni, hogy minden súrlódásnak még a lehetőségét is elkerülje.

A megözvegyült férfiak Baracán általában újranősültek. A megözvegyült aszszonynak nem feltétlenül kellett férjhez mennie. Ha kevés földje volt, teljes mértékben számíthatott a család (a férj családja), a komák, a rokonok, a szomszédok segítségére. Az ilyen esetekre vonatkozott a „József napjára már még az özvegyasszony ekéje is kiment” szólás. Az özvegyen maradt asszony földjét úgy aratta le, hogy elment valakihez félkezesnek, aki aztán visszajött az ő földjére aratni, kaszásnak, azaz tulajdonképpen kölcsönmunka formájában oldották meg. Ha az özvegynek sok földje volt, s vagyona is volt hozzá, akkor cselédet tartott. Mindkét esetben ő irányította a gazdasági munkákat, de más végezte azok nagyobb részét. Amennyiben az özvegy nem tudott cselédet tartani, de sok földje volt, visszaadta azt művelésre apjának, aki ezért évente mért neki termést, legrosszabb esetben pedig (erre is volt egy példa, mert nem éltek a szülők) parlagon maradt a föld.

A faluban - a visszaemlékezések szerint - a gazdasági helyzettől függetlenül nem volt irigylésre méltó az öregek helyzete. Ezt az 1950-es évekig azzal magyarázták, hogy senkinek nem volt ideje - a sok munka miatt - odafigyelni rájuk, később pedig általános jelenség a fiatalok elköltözése a faluból, így az öre45