Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)
2. A falu társadalmának jellemzői a 20. század első évtizedeiben
2.4. Családszervezet és rokonsági rendszer A családszervezeti kutatásoknak mindig kiemelt jelentőségű témáját képezte a nagycsalád. Különösen érvényes ez a palóc területre irányuló kutatásokra, amelyekre e családformát már a 19. századi, a 20. század eleji leírások is jellemzőnek tartották (Istvánffy 1911; Pintér 1880; Reguly 1857). A nagycsaládos vidékek között említi Tárkány Szűcs Ernő és Dányi Dezső, az egy háztartásra jutó házas férfiak száma alapján (Tárkány Szűcs 1981, 445; Dányi 1977, 31). Szintén a palóc vidékről származik Morvay Judit - a témában klasszikusnak számító - leírása (Morvay 1956). Szabó László több évtizedes kutatómunka eredményeit összefogó tanulmányában Magyarország egész Dunán inneni részén megrajzolja a családtípusokkal jellemezhető területek határait (Szabó L. 1973). Megállapítja, hogy az Északi-középhegység területén elkülöníthető öt kisebb egység közül a legnagyobb „az Ipoly-Duna vonalától a Sajóig terjedő nagycsaládos terület, mely Nógrád, Heves és Nyugat-Borsod hegyvidéki részeit foglalja magába” (Szabó L. 1997d, 123). Ez a megállapítás csupán tágabban értelmezett vidékünkre vonatkozik. 1986-ban a medvesalji nagycsaláddal foglalkozó munkájában Benkő Éva saját kutatása alapján is, de a szakirodalom áttekintése nyomán is nagycsaládos területnek tartja Gömör megyét. Egész munkája a nagycsalád életével, annak kereteivel foglalkozik, így annak létezéséhez a Medvesalján semmi kétség nem fér (Benkő 1986). A Baracához közeli, ám református vallású Vály-völgyre szintén jellemzőnek tartja a családformát B. Kovács István (B. Kovács 1991, 63). A rendelkezésre álló adatok (elsősorban II. József népszámlálásának adatai) értelmezése, megbízhatósága és a nagycsaládos forma valamely társadalmi réteghez kötése tekintetében a kutatók máig nem alakítottak ki egységes véleményt. Erősen leegyszerűsítve álláspontját, Faragó Tamás a családformát tulajdonképpen a zselléresedéshez rendeli hozzá, azaz az elszegényedés elkerülésének szándékával magyarázza meglétét (Faragó 1977). Szabó László a zsellérekhez a kiscsaládos formát köti, hozzátéve, hogy az a nagycsalád, amit csak a kényszerűség tart együtt, valójában nem is tekinthető nagycsaládnak. Véleménye szerint, amely területekre jellemző, azokon általában fontosabb, hogy a „nagycsalád, a nagycsaládi szisztéma a közösség számára [...] teljesen elfogadott létforma, szinte társadalmi eszmény, amelynek irányába törekednek azok a családok is, amelyek nem így élnek" (Szabó L. 1989, 309). Benkő Éva hívja fel a figyelmet arra, hogy „a népszámlálások anyagai elsősorban a családtípusok megállapításához nyújtanak segítséget, de azt nem mutatják ki, hogy milyen jelentőségűek az egyes tényezők a meghatározott méretű családok kialakításában. Az alapvető kérdés eldöntése (létezett-e nagycsalád?) után a statisztikai adatok sokszor illusztratív szerepet játszanak. A statisztika ugyanis képes mind a leghajmeresztőbb prekoncepciók igazolására, mind - a helyes kiválasztási elvek alkalmazása esetén - a munka nagyarányú meggyorsítására, elmélyítésére, finomítására” (Benkő 1986, 20). 27
