Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)
2. A falu társadalmának jellemzői a 20. század első évtizedeiben
kább tőlük eltérő értékrendűek olykor parádés hámot is tartottak a hétköznapi mellett. Mindkéttípusú bővítés csak akkor jellemezte őket, ha volta családban fiúgyermek. Ha 4 szekerük is volt (az említett három mellett kocsi is, amelyet csak utazásra használtak, a gazdaságban nem), az az udvarukon is megmutatkozott. A csűrbe ugyanis a legjobb esetben is csak kettő fért be, a harmadiknak esetleg építettek egy színt, a negyedik viszont csak az udvaron maradhatott, a csűr mellett. Állatállományuk többi része - a sertés és a baromfi - nem világított rá vagyoni hovatartozásukra, a legnagyobb gazda is csak két sertést vágott évente, egyet pedig a legkisebb is vágott. Baromfit ez a réteg csak a család szükségleteinek megfelelő mennyiségben tartott. Egyedül őket jellemezte viszont, hogy állandó cselédet tartottak. (Az 1930-1940-es években csak két ilyen gazda volt a faluban.) Még így sem volt elég egy ilyen gazdaság munkaereje: az aratáshoz mindig 2 pár aratót fogadtak, a kapásnövények földjét pedig részes művelésre (felébe vagy harmadába) adták ki arra vállalkozó falubelieknek. Házaik külseje is kifejezte gazdasági helyzetüket. Már az 1930-as években négyablakos, L alakú házakban laktak, ilyenre bővítették hosszú, kétablakos házaikat (lásd Melléklet 1. kép). Akik többszöri földvásárlás útján kerültek ebbe a kategóriába, majd építkezésbe fogtak, eleve ilyen házat építettek, de csak az 1950-es években. Az ilyen típusú ház az általános egy szoba helyett két szobával nézett az utcára. A ház belseje sem csupán méreteiben különbözött a szegényebb házbelsőktől, hanem berendezési tárgyainak minőségében is. E társadalmi rétegnél 1900 és 1920 között cserélték ki a menyasszony ládáját és komódját „siforí’-ra. A „plüssdívány" viszont - ennél a rétegnél - már a századfordulón (19-20. század) hozzátartozott a menyasszonyi bútorhoz. Mindamellett a legnagyobb gazdák is fontosabbnak tartották a háznál az istállót. „Nem a házra fektették a súlyt, az ólra. Nálunk tiszta téglából van, a ház meg vegyes: téglavályog. Az ól nagyobb is." A házhoz hasonlóan csűrjük nagysága is jelezte gazdasági hovatartozásukat, kizárólag az ő csűrjeik voltak kétfiókosak. Beszélgetőtársaim az 1930-as évek gazdái közül a következőket sorolták ebbe a kategóriába: Varga János (?), „Bodó" Martinovics József (100 hold), Priez Árpád (60 hold), Koós Antal (30, majd kb. 70 hold), Martinovics István (60 hold), Koós István (40 hold, majd ismeretlen nagyságúra növelte), Tóth József (40 hold, majd házasság útján a 30 holdas Tóth János lányával 70 hold), Bartók Mihály (45 hold), Gecse Bálint (majd Herczeg István, aki megvette a birtokot, 60 hold), Koós Zoltán (100 hold), Lukács István (60 hold). Mindig ebbe a kategóriába tartozott a baracai plébános is, aki 100 holdon gazdálkodott. A középparasztok, a „jobb gazdák" közé sorolták beszélgetőtársaim a 12-től 40-48 holdig terjedő birtokon gazdálkodókat. A 12 holdasok gazdasági felszerelése a következőkből állt: kis szekér, trágyahordó szekér, „nyári szekér, vaseke, borona. Állatállományuk: egy pár ló, 2-3- szarvasmarha. Felszereltség és állatállomány tekintetében is megegyeztek a 40 holdas gazdákkal, ugyanis kevesebb darabból álló gazdasági felszereléssel és állatállománnyal nem lehetett földet művelni, ezek a legkisebb földdarab megműveléséhez is nélkülözhetetlenek voltak. Ezek a gazdák (12 holdasok) nem tartottak sem cselédet, sem aratót nem 23
