Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)
2. A falu társadalmának jellemzői a 20. század első évtizedeiben
volt eredetileg az összes erdő. A nemesi határrészekben csak a Koós, a Priez, a Kovács, a Pozsgay, az Orbán, a Gecse és esetleg az emlékezettel elérhető idő előtt kihalt kisnemes családok birtokoltak. A 20. század első felében ezek a viszonyok átrendeződtek, sok birtok gazdát cserélt, olykor több tulajdonos kezébe ment át. Pl. 1928-ban Hanváról költözött Baracára a Herczeg család, akik Gecse Bálint 60 holdas nemesi birtokát vették meg portájával, házával együtt. (Holdanként 2000 koronáért.) A különállás tényére legtovább a gazdálkodás emlékeztetett, nem is csupán a birtokok helye szempontjából, hanem pl. a hordás és a géplés munkaszervezeti formájával. Természetesen azoknak a családoknak volt célszerű együtt hordani és gépelni, akiknek birtoknagysága kb. egyforma volt, ám ugyanilyen fontos szempont volt, hogy földjeik ne a falu két különböző végén legyenek, hanem egymás közelében, azaz nemesiben birtokló soha nem hordott együtt úrbéressel. Ennek megfelelően két rakodó11 és két cséplőgép volt a faluban. A Baracán nemeseknek tartott családok közül a Koós család nemesi voltának említése a legkorábbi, Na Bálint 1703-ból említi mint Baraca „armálista és egytelkes nemességét” (Na 1944, 2, 78). Illésy János jóval későbbi összeírásában már szerepel a Gecse, a Kovács, a Posgay család is (Illésy 1902). Ugyanezeket a családokat Forgon Mihály hatalmas levéltári anyagot feldolgozó munkájában is megtaláljuk (Mihályfalusi Forgon 1997). Több tudományág művelői egybehangzóan megállapították, hogy vidékünkön a széles nemesi réteg kialakulása több tényezővel magyarázható. Szabó László néprajzi szempontból közelítve a kérdéshez arra az eredményre jut, hogy megyénkbe és a vele szomszédos területekre a török elől felhúzódó alföldi nemesség a gyarapodás egyik oka, akik családjai annyira szerteágaztak, hogy a békésebb időkben is számszerűen növelték a gömöri (és más felvidéki megyebeli) nemesek számát. Másik fontos tényezőként a katonaság (szükség esetén) nemesítéssel való utánpótlását említi. E tényezőknek köszönhetően a 18. század végén a palóc vidéken a nemesek az összlakosság 6,4%-át tették ki, míg az országos átlag 4,6% volt ( Szabó L. 1989, 252). Szabó István történész szemszögből vizsgálva a kérdést megállapítja, hogy a jobbágynemesítések utáni időszakban „nemességünknek [...] csak 25-30%-a volt birtokos, a többi, tehát az egész nemességnek kb. kétharmada, birtoktalan, szegény kisnemes volt” (Szabó I. 1941b, 53). Ő hívja fel a figyelmet arra is, hogy nemesek tömege élt jobbágytelken, az 1828-as nemesi összeírás szerint 4170 (Szabó I. 1941b, 53-71). Ezeket a jobbágytelken élő, tulajdonképpen a jobbágyokéval megegyező életmódot folytató kisnemeseket nevezi a szakirodalom armálistáknak. Velük kapcsolatban általában azt is megjegyzik a szerzők, hogy a nemeslevél, az armális önmagában nem volt elegendő az életmód megváltoztatásához, nem is hozta azt magával, mivel 11 Rakodónak Baracán azt a helyet nevezik, ahová a keresztekben álló termést összehordták és kazlakba rakták, majd ugyanitt gépelték el. 18