Gecse Annabella: Az etnikai és társadalmi átrendeződés folyamata egy gömöri falu 20. századi életében - Interethnica 10. (Komárom-Somorja, 2007)
5. Összegzés
5. ÖSSZEGZÉS Baraca lakóiról mint falusi társadalomról összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a mélyreható változások előtti időszakban pozitív énképük volt. A kutatásom során megkérdezett személyek mindannyian pontosan megnevezték, a környező falvakhoz viszonyítva, miért „különb” az ő településük. A különbségeket szövegükben leginkább a dolgosság, az erkölcsösség, a vallásosság köré rendezve fogalmazták meg. A társadalom belső tagoltságát a családok anyagi adottságai, vagyona határozta meg legerősebben. Az emlékezettel elérhető időben a (kis)nemesi-jobbágyi eredetű különbözőség tudata megmaradt ugyan, ám a különbség fizikai, lélektani megnyilvánulásainak konkrét eseteivel, jeleivel alig-alig találkozni. A falu nemesi-paraszti különállásának egyik megragadható bizonysága a településszerkezetben mutatkozik meg: a belterületen élesen elkülönülő falurészt alkot a nemeseklakta szög (Gecse szög), a falu határában pedig szintén elkülönül a nemesi és a paraszti birtok. Ettől eltekintve azonban a tagolódásnak, csakúgy, mint a különböző rétegek megnevezésének alapja az 1950-es évekig a földbirtok volt, egész házhelyesek, fél házhelyesek, negyed-és nyolcadrészesek, valamint zsellérek éltek egymás mellett. A területi és anyagi alapú rétegződésen túl a falu egyben vérségi, rokonsági egységeket is alkotott. Utóbbi egységek együttműködése alkalmanként, főleg „külső támadás” esetén mutatkozott meg. A munkaszervezeti formák sajátosságai már a 20. század első felében előrevetítették a falu paraszti népességének későbbi fogyását, tekintve azt, hogy csaknem teljesen hiányzik közülük a kalákaszerű kölcsönös segítség, illetve az csak abban az esetben fordult elő, ha nem kínálkozott más,járható út. Az üzemszervezet terén elsősorban a legnagyobb birtokosokra, a 70-80 holdasokra jellemző egykézés sok esetben életképtelenné tette a gazdaságokat. Az azokat működtető családok a földbirtok minden áron való gyarapításának szándéka miatt befelé fordulóvá, bizalmatlanná, rugalmatlanná váltak. Azt, hogy a falu mégis közösségként működött, jelzi, hogy az 1920-as években még megválogatta, kit fogad be és kit nem. A Baraca határába költözött szlovák nemzetiségű telepeseket teljesen figyelmen kívül hagyták, míg a velük szinte egyszerre érkező medvesalji magyar családokat befogadták. Az 1953-as szövetkezetesítést ugyan nem fogadták kitörő örömmel, ám miután gazdálkodása sikeresre fordult, mindenki megtalálta benne egyéni hasznát is. Az általa megszerezhető javakat beillesztették a közösség értékrendjébe (olyannyira, hogy egy ideig a plébános volt a pénztárnok), tehát a korábbi földgyarapítást a házépítés, annak berendezése, a gyerekek „elindítása” váltotta fel mintaként. A következő külső beavatkozás azonban már megviselte a falut. A már az 1940-es évektől jelentkező vá123
