L. Juhász Ilona: "Fába róva, földbe ütve…"A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál - Interethnica 8. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
6. A kopjafák készítői
6. A kopjafák készítői Az első kopjafát Szlovákiában Őrsújfaluban a nyári művelődési táborban állították 1977-ben. Ezt a nyári művelődési tábor résztvevőinek egy csoportja faragta, s tervezője egy egyetemista volt, aki akkor régészetet és néprajzot tanult a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A második kopjafa tervezője a komáromi Nagy János szobrászművész volt, a faragásba azonban ekkor is több táborlakó kapcsolódott be. A későbbiekben a művelődési táborokban állított kopjafák tervezése és a faragás irányítása s maga a kivitelezés általában képzőművészek: a rimaszombati Nagyferenc Katalin, a nagykaposi Ferencz György, a vágsellyei Katona László, valamint a dunaszerdahelyi Lipcsey György nevéhez kötődik. Az amatőr fafaragók közül ebből az időszakból meg kell említeni Pekár József nevét, aki Szepsibe és Jánokra faragott a rendszerváltás előtt egy-egy kopjafát, valamint részt vett a somodi művelődési táborban készült kopjafák kivitelezésében is. Szarnák Mihály és Katona István szintén besegített a kopjafák faragásába. Az említett fafaragók elsősorban szűkebb vagy tágabb pátriájukban rendezett táborokban, vagy más rendezvényekre készítettek kopjafákat. A rendszerváltás előtt az említetteken kívül csupán Sidó Szilveszter és Nagy Géza készített közösen egy kopjafát Csicsón. A legelső őrsújfalui nyári művelődési táborról nem tudósított a szlovákiai magyar sajtó, a másodikról azonban már aránylag terjedelmes írás jelent meg a Csemadok Központi Bizottsága képes hetilapjában, a Hétben. A cikk írója kitér a kopjafafaragásra is, de nem a kopjafa, hanem az emlékoszlop kifejezést használja: „Tavaly, az első táborozás alkalmával egy karcsú emlékoszlopot állítottak a táborozok a kemping bejáratánál. Az idén oda került a párja. Nagy János szobrászművész tervezte s az ő irányításával faragták napokon keresztül az öles akácfát a buzgó fiatalok. Az emlékoszlop nemcsak nagyobb, de szebb is lett a tavalyinál. Jószándékkal az ember azt remélje: nőjön belőlük erdő az idők folyamán.”95 A faragáshoz általában már a táborozás megkezdése után hozzáfogtak. A munkába mindenki bekapcsolódhatott, akinek kedve volt hozzá, rajta hagyhatta vésője nyomát. Fontos volt, hogy a faragás közös munka, tehát amolyan rítus jellegű legyen. Ezt támasztották alá adatközlőim és a nyári táborozásokról szóló újságcikkek is. A következő tudósításból részben az is kiderül, miért tartották fontosnak a közös faragást: ....az egyik sátor alatt szorgalmasan faragták a kopjafát. Nagyferenc Katalin szobrász irányította a munkát és a »kisinasok«, Sebő Árpád, Bredár 95 Keszeli Ferenc: Tíz nap a Dunánál. Hét 1978/38, 6. p., 3 ill. 87
