L. Juhász Ilona: "Fába róva, földbe ütve…"A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál - Interethnica 8. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
15. Függelék
Irtunk emléket, ahol a honfoglaló hajdani lovasok csontjait, fegyvereit, lószerszámát megtalálták, ahol két magyar asszony sírjának kincsei elkápráztatták a régészeket. A persei határ kutatóárkainak leletei nemcsak a széles Ipoly-völgy, de az egész Kárpát-medence őstörténetét tükrözik: a 3000 éves újkőkori cserépedények, bronz- és vaskori urnák, római császárok pénzei, germán harcosok fegyverei, avarok és szlávok sfrleletei bizonyítják a különböző kultúrák jelenvoltát, azt, hogy ez a vidék folyamatosan lakott volt. Ismert és ismeretlen népcsoportok jöttek-mentek, eltűntek, csontjaik, tárgyaik őrzik csak emléküket. Tartós, szilárd, „európai típusú” államot itt azonban csak 896 táján a Kárpátok hágóin át a Duna és a Tisza közébe érkezett, és itt letelepedett magyarok teremtettek, mert Szent István olyan nemzetté kovácsolta a honfoglaló Árpád törzseit, mely zivataros évszázadokon át, tatár-, török és egyéb dúlásokat túlélve fennmaradt, és Európától kapva, Európának adva, annak szilárd részévé vált, és ma, részekre szabdalva is egységes, sajátos kultúrát alkot, az egy nyelven beszélő, gondolkodó, álmodó és alkotó 15 millió ember: a magyar nemzet kultúráját. Ismerjük és elismerjük más nemzetek múltját, kultúráit is, de szívből jövő, szívet dobogtató érzésekkel - itt és most - saját kultúránk, nemzetünk, identitásunk szimbolikus születésnapját ünnepelni jöttünk össze. 1100 éves kultúránk az a szilárd alap, az a táptalaj, melyben jelenünk gyökerezik, az a fogódzó, mely megtart, hogy el ne sodorjon a történelem változó széljárása, az a keret, mely öszszetart, hogy oldott kéveként ne hulljon szét nemzetünk, hogy szülőföldünkön ne jussunk a vízigótok vagy avarok sorsára... A Szlovákiában élő magyar nemzetrész érdekeit közösen védő 3 parlamenti párt losonci járási vezetőségei a honfoglalás 1100 éves évfordulójának közös megünneplésében és megörökítésében egyrészt az őseink iránti természetes kegyelet kifejezését látják, másrészt: alkalmat látnak arra, hogy erősítsék a mai, embert próbáló időkben ingadozó önbizalmunkat, önbecsülésünket, jövőbe vetett bizodalmunkat, a VOLTUNK-ból adódó VAGYUNK tudatát, tudatos vállalását és az ebből fakadó LESZÜNK hitét. A kopjafa ősi magyar sírjel, ez az itt álló ékes akácoszlop legyen hát sírjele, szimbolikus fejfája a Perse határában és szerte a környéken is elporladt őseinknek, a nógrádi részeket elfoglaló Huba vezér törzséből származó Szemere nemzetség tagjainak, és legyen ugyanakkor - ahogy az tájainkon az utóbbi években hagyománnyá vált - magyarságunkhoz való hűségünk, szülőföldünkhöz való rendületlen kötődésünk életjele is. - Ezek a szavak előzték meg 1996. október 6-án. s szép őszi időben a Fülek melletti Perse községben, a templom előtti parkosított téren elhelyezett millecentenáriumi emlékoszlop leleplezését. A Nagyferenc Katalin által faragott kopjafát a Persén talált honfoglaláskori ezüst veretek motívumai díszítik. Az idézett emlékbeszédben taglalt történelmi tények adták az ötletet a Losonci járás magyar politikai szubjektumai - Együttélés, MPP27\ MKDM274 275 - vezetőinek, hogy ebben a 93%-ban magyarok lakta kisközségben, a helyi önkormány-274 Magyar Polgári Párt. 275 Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom. 221
