L. Juhász Ilona: "Fába róva, földbe ütve…"A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál - Interethnica 8. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
11. A szlovákok és a hivatalos politika viszonyulása a kopjafához
A harmadik Mečiar-kormány által kirobbantott kopjafa- és honfoglalási emlékmű-ellenes hisztériáig adatközlőimnek nincs tudomása olyan helyi konfliktusokról, amelyeket a kopjafa állítása indukált volna. A szlovákiai magyar sajtóban sem találtam ennek nyomát. Amint arról a fentiekben már szóltam, a millecentenárium évében állított emlékművek/kopjafák elleni, a helyi szlovák nacionalista vezetők által, valamint az államilag is gerjesztett hisztéria hatással volt a helyi szlovákság egy részének a viszonyulására a kopjafához - a mai napig érzékelhető az akkori szlovák nacionalista sajtón és más médiumokon keresztül is sulykolt nézet. A szlovákság egy része most már az azóta állított kopjafák mögött is irredenta, szlovákellenes szándékot sejt. Kutatásaim során olyan esettel is találkoztam, amikor a kopjafát a turullal azonosították. Amikor 2004-ben kolléganőmmel Galántán az egykori Csemadok épületét kerestük, hogy lefényképezhessük az előtte álló két kopjafát, érdeklődésemre készségesen válaszolt a szlovák adatközlő (egy kb. 45 éves férfi), válaszából azonban kisejlett az irónia, s egyben az is világossá vált, hogy nem tekinti sajátjának a kopjafát. Miután részletesen elmagyarázta, hogy jutok el a keresett épületig, így fejezte be mondandóját: „ ...a potom tam, pred tou budovou majú Maďari tie svoje turuiy" (aztán ott, az előtt az épület előtt vannak a magyaroknak azok a turuljai). Megjegyzem, egyik kopjafán sem található turulmadár, sem kifaragva, sem rávésve. A szlovák adatközlők egy része azért kifogásolja a kopjafák állítását, mert azokat csupán a magyarokénak tartják, szerintük a szlovákokhoz semmi közük, tehát nem valamennyi lakosnak készül, csupán a magyaroknak. Néhányan azt a megjegyzést is hozzáfűzték, hogy a szlovákok is ugyanúgy fizetik az adót, mint a magyarok, és nekik nem állítanak semmit, annak ellenére, hogy „Szlovákiában vagyunk”. Egy középkorú gútai nő így fogalmazott: „Tu všetko robia len pre Maďarov, akoby tu nežili žiadni Slováci! Tá kopjafa, či ako sa ten volá, aj na ten drevený stĺp tam, v starom cintoríne dali maďarskú korunu, a slovenské nič! Slováci tu žiadne pomníky nemajú, len Madári, a ešte oni sa sťažujú! Akoby sme nežili na Slovensku, ale niekde v Madársku! („Itt [Gútán. L.J.I. megj.] mindent csak a magyarokért tesznek, mintha itt nem is laknának szlovákok. Az a kopjafa is, vagy hogy hívják, arra a faoszlopra is a régi temetőben magyar koronát tettek, de semmi szlovákot nem. A szlovákoknak itt semmilyen emlékművük nincs, csak a magyaroknak és még ők panaszkodnak! Mintha nem is Szlovákiában élnénk, hanem valahol Magyarországon!”). Néhány adatközlő azon a véleményen volt, hogy nem ilyen fölösleges dolgokra kellene a pénzt pazarolni, hanem inkább a községet kellene fejleszteni, nagyon sok más célra el lehetne költeni a kopjafára kiadott pénzt. A szlovákok körében végzett eddigi vizsgálódásaim során megállapítottam, hogy néhány nagyon ritka kivételtől eltekintve nem tartják magukénak, az egész falu emlékművének a kopjafát, csupán a magyarokénak, vagy pedig közömbösek a kérdéssel kapcsolatban. Többen nem is tudtak róla, hogy az adott településen kopjafa áll. Ez azonban a magyar lakosság egy részére is érvényes, mint ahogy a közömbösség és az ellenszenv is. Közülük sem tudják sokan, hol áll a kopjafa, vagy hogy egyáltalán van kopjafa a községben. 152
