L. Juhász Ilona: "Fába róva, földbe ütve…"A kopjafák/emlékoszlopok mint a szimbolikus térfoglalás eszközei a szlovákiai magyaroknál - Interethnica 8. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
9. Kopjafajelenség más dimenziókban
9. Kopjafajelenség más dimenziókban Azon túl, hogy a kopjafák szama az első állítás óta eltelt 28 esztendőben jelentősen megnövekedett, maga a kopjafa-forma, mint jelenség a szlovákiai magyarok mindennapjaiban más „műfajokban" is megjelent. Nemzeti szimbólumként különféle helyeken találkozunk a kopjafa motívummal, mint „ősiséget”, „mitikus” mélységeket sejtető kifejezési formával. Nemcsak maguk a tárgyak terjednek el a hozzájuk csatolt értelmezéssel, hanem a hozzájuk rendelt ideológia a közvélemény formálásában is szerepet kap. Maga az állítási ünnepség, az ünnepi beszéd, s a kopjafák ősi eredetéről elhangzó mondatok, majd az elkövetkező években a koszorúzások, s az itt elhangzott egyre hazafiasabb, néha irredenta kicsengésű beszédek mind hatást gyakorolnak a hallgatókra, eddigi tapasztalataim szerint elsősorban a fiatalokra. A különféle emlékműveken és sírjelként állított kopjafákon túl a nyári művelődési táborokra emlékérmek is készültek, amelyeken kopjafák is szerepelnek. Ezek lényegében az előző táborokban készült kopjafák ábrázolásai. Az emlékérmeket Katona László fafaragó készítette, nem kis mértékben hozzájárulva ezzel is kopjafamítosz terjedéséhez (IX. tábla: 1-4. kép). A rendszerváltás előtt Iródia1** néven létrejött irodalmi szerveződés kiadványának, az Iródia Füzetek néprajzi jellegű írásokat tartalmazó 8. számának borítólapján is fejfákról/kopjafákról készült rajzok láthatók.1'15 A Csemadok mellett 1990-ben létrehozott vállalat, a Csemart megbízásából 1991-ben Népművészet ma Csallóköztől a 144 145 HÓDÚI 8 A CSEMADOK HELYI SZERVEZET ÉS AZ ÉRSEKÚJVÁR! [ARAS! KÖNYVTÁR KÖZÖS KIAOVÂNYA NOVÉ ZÁMKY 198S MÁRCIUS 8-tO 48. kép: A kezdő irodalmárok orgánuma, az Iródia 8. számának címlapja. 144 A pályakezdő irodalmárok önszerveződési mozgalma, az Iródia 1983-ban jött létre, és betiltásáig. 1986-ig működött. Kezdeményezője Hodossy Gyula volt. 145 Iródia 8. A Csemadok Helyi Szervezet és az Érsekújvári Járási Könyvtár közös kiadványa. Nové Zámky 1985. március 8-10. 133