Keményfi Róbert: A gömöri etnikai térmozaik. A történeti Gömör és Kis-Hont vármegye etnikai térszerkezetének változása - különös tekintettel a szlovák-magyar etnikai határ futására - Interethnica 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
IV. A megye etnikai arculatának alakulása és az etnikai határ változása Trianontól a párizsi béketárgyalásokig (1920 - 1947)
gi viszonyai alapvetően nem változtak meg, mivel a lassú kiköltözést és elöregedést ezekben a településekben szlovák beköltözés nem bontotta meg. E lassú folyamatot a határ közvetlen szomszédságában inkább „etnikai olvadásnak" lehetne nevezni, mint gyors nemzetiségi bomlásnak. Az új államhatár ugyanakkor érintette az északi megyerész szlovákságát is. Ez főként a tengerentúlra irányuló gazdasági szempontok motiválta kivándorlásban mutatkozott meg, mert a kedvezőtlen északi, hegységi feltételek rosszabb életkörülményeit még 1920-tól tetézte, hogy a határ közvetve elvágta a Gömör- Szepesi-émhegység déli lejtőin és lábánál lakó szlovákok alföldi, déli területek felé irányuló gazdasági mozgását is (Rónai 1939, 468; Prasiióková 1965, 322-392; Paládi-Kovács 1988, 139-144; Viga 1994, I. 59).140 Az 1920-1930 közötti évtized gömöri nemzetiségi változásához és az 1930- as etnikai kép kialakításához hozzájárultak az északról betelepített szlovák családok és az első világháborúban Oroszországban alakított egykori Légionárius Közösség141 tagjainak magyar területeken való földhöz juttatása is. A szlovák kolonizáció, a telepesfalvak kérdésköre még fehér foltja a Felvidék népesedéstörténetének.142 A csehszlovák állam az 1919-es törvénye alapján a földreform céljaira lefoglalt nagybirtokok egy részét tulajdoni juttatással kiosztotta. A törvény lehetővé tette, hogy akár új községek is létrejöjjenek (Varga 1992, 59). A mesterséges községteremtést az tette lehetővé, hogy azoknak a szlovákoknak, akik vállalják a szülőföldjük elhagyását és az új földterületeken való gazdálkodást, megteremtsék az életlehetőségeket. A telepítéseknek és a falvak életre hívásának a gazdasági megfontolásokat magasan meghaladó célja az volt, hogy az ország déli határát követő keskenyebb-szélesebb zárt magyar etnikai sávot fellazítsák, hiszen ezen a területen a földek 20%-át, a köztársaság más vidékein viszont csak 1%-át vették a kolonizáció számára igénybe (Machnyik 1935, 18-21). Csehszlovákia főként magyarlakta sávjában a hivatalos kolonizáció 51 telepéből (Gyönyör 1994, 26) a történeti Gömör és Kis-Hont megyére eső szakaszára két telepes falu, Bottovo és Slávikovo esett. Két új helység megalapítására került tehát sor. Az új községek Dobócaés Rimaszécs határából lettek kimetszve. A két település három (a Dobócához tartozó Leánymező, Gernyő- és a Rimaszécshez tartozó Kacagó-) pusztából alakult ki. Az első telepeseket Genyőpusztán 1922- ben 34 család, Leánymezőn 1922-ben 10 család, és Kacagópusztán 1921-ben 22 család jelentette, de csak az építkezési munkák és a letelepedés befejezté-140 A szlovákság XX. századi kivándorlása az északi területek mostoha viszonyai közötti gazdasági nehézségekre vezethető vissza. Ugyanez az ok (gazdaság, túlnépesedés) késztette még a XIX. században a szlovákságot a déli, magyarok lakta területek felé a migrációra és a magyarságba való beolvadásra. Hanák 1974, 515. 141 A Légionárius Közösség országos jellegű szervezet volt. Oroszországban az első világháború vége felé alakított csehszlovák légiók veterán tagjait és szimpatizánsait tömörítette az egylet. 142 Varga 1992, 59-75. - Komárom környéki telepesfalvakról.
