Keményfi Róbert: A gömöri etnikai térmozaik. A történeti Gömör és Kis-Hont vármegye etnikai térszerkezetének változása - különös tekintettel a szlovák-magyar etnikai határ futására - Interethnica 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)

II. A megye etnikai arculatának alakulása és az etnikai határ változása a XVIII. században

Az egyik ilyen kiemelkedő frás Kniezsa István szintén a nevek elemzésén alapuló és a szlovák-magyar nemzetiségi határ környékét érintő vizsgálata (Kniezsa 1941). A szerző maga is komoly kihívást lát a kevert lakosságú településekben:

„A lexikon (az 1773-as helységnév - K. R.) adatainak az a nagy hibája, hogy csak a többségi nyelvet jelöli meg, s nem tudjuk meg belőle, volt-e a helységben más nemzetiség is, és ez milyen erős. Van ugyan néhány helység, amelynél két nyelvet (sőt, városban hármat is) említ... pedig az úrbéri összeírások névanyaga alapján ilyennek nagyon soknak kellett lennie. Nemcsak szlováknak jelzett falvakban találunk sok magyar családnevet, hanem természetesen a magyarokban is sok szlávot” (Kniezsa 1941, 31).

Kniezsa maga is csak a keveredés mértékéről beszél. Azonban általános aránymegjelölést találunk vizsgálatai eredményében. A szerző kérdése arra irányul, hogy két igen kevert területen46 hol lehet meghúzni az etnikai határt a szlovákság és a magyarság között. A településeknél az egyértelmű és elfogadott ötven százalék fölötti nemzetiségi arányt jelöli meg, melytől egy település vagy szlováknak, vagy magyarnak minősíthető. Ezzel egyben egyetlen vonallal meghúzhatóvá válik az etnikai határ is. A kevert lakosságú településekre és így a nemzetiségi határ mentén húzódó multietnikus sávra vonatkozó jelzői viszont (pl. jelentékeny kisebbség; erős kisebbség; asszimilációs erő egy vegyes etnikumú településen; csekély számú kisebbség; erősen vegyes lakosságú község) mégis használható számokat adhatnak, ugyanis a Kniezsa által példaként felhozott, kevertnek ítélt települések névsoraiban a kisebbség megoszlása a 20-30 százalékos átlag között mozog (Kniezsa 1941, 20-22).47 És ez egyben már térképen ábrázolható, kiszámított kategóriákat jelent.

Hasonló nyelvhatárvizsgálataiban Kovács Alajos az „inkább magyar, inkább szlovák többségű" osztályokkal írja le a többnemzetiségű településeket. De számadatokat is találunk arra, hogy milyen aránytól tekint egy települést tisztán egyetnikumúnak. Ezt a határt tíz százaléknál húzza meg (Kovács 1938, 565).

Dávid Zoltán egy XVII. századból származó forrásból rajzolja fel Nyugat- Szlovákia akkori nyelvhatárát. Az etnikai kevertség bizonytalanságát ő is több lépcsőfok alkalmazásával igyekszik árnyalni. Térképére külön jellel azok a települések lettek vegyesként feltüntetve, ahol a két nemzetiség aránya közel azonos. Ezt egészítik ki a felsorolásban azok a vegyes helyek, amelyekben igaz ugyan, hogy vagy szlovák, vagy magyar többség van, ám a településen élő másik etnikum eléri a tíz százalékot.

Kategóriái Vályihoz némiképp hasonlóan:

1. magyar-szlovák: kb. egyenlő arány, de magyar többség,

2. vegyes magyar-szlovák: magyar többség,

46 Nyitra és Kassa vidéke. Éppen azért is választotta Kniezsa ezeket a területeket, mert bonyolult, vegyes etnikai övezetek.

47 A térképen mind a két érték határvonalát feltüntettük: Kniezsa 1. (20 százalék); Kniezsa 2. (30 százalék) néven.

32