Keményfi Róbert: A gömöri etnikai térmozaik. A történeti Gömör és Kis-Hont vármegye etnikai térszerkezetének változása - különös tekintettel a szlovák-magyar etnikai határ futására - Interethnica 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
VII. Települési vizsgálatok
kezett 1994-1996-ra, lásd 27. ábra), melynek a grafikonon jelzett magas gyermekszám az egyik letéteményese lehet. 5. A szlovák és a magyar fiatalok elvándorlásához és a lakosságszám csökkenéséhez a hagyományos kézművesipar felbomlása, az új ipartelepítés elmaradása mellett a természeti földrajzi helyzetből adódó, a még az első világháború előtt meglévő előny elvesztése is hozzájárult. A fejezet elején bemutatott kedvező folyóvölgyi forgalmi fekvést, melyet a települések az észak-dél irányú kereskedelmi szálaknak köszönhettek, megszűnt, ugyanis a hatvanas évektől a teher- és áruforgalom fokozatosan a kiépülő keletnyugati, többsávos autóutakra helyeződött át. A folyóvölgyi keskeny, esetenként csupán egy sávra szűkülő utak (pl. Pelsőc, Páskaháza, Kuntapolca útvonal) már nem bírták el a megnövekedett észak-déli teherforgalmat. Két fő közlekedési út megépítésével, feljavításával (keleten a 67-es út: Rozsnyó-Dobsina; nyugaton az 50-es főút Rimaszombat-Besztercebányá) az itt bemutatott községek a hetvenes években forgalmi zsákba, árnyékba kerültek (Šišák, 1977). A hazai társadalomföldrajzban különböző faktorok szerint kialakított falutípusok a Turóc két ágának falvai (Alsófalu, Felsőfalu, Szkáros, Visnyó, Deresk) mára a Beluszky-Sikos páros által felállított clusterek alapján a legkedvezőtlenebb kategóriába süllyedtek.237 A Turóc nyugati völgyében fekvő Szkáros viszonylagos népességi stabilitását (lásd ehhez megszorításként a kormegoszlást) egyrészt egyházközponti szerepkörének, másrészt az utóbbi évtizedben betelepült cigányoknak köszönheti. Azt, hogy Kuntapolca népessége nem csökkent, hanem stagnált, a faluban lévő vasipari üzemnek köszönheti, amely ma is megélhetést biztosít a településen élő középkorúak és fiatalok számára. Gice lakosságszámát a beköltöző cigányok gyarapították. 26. ábra. A települések létszámának változása 1941-hez (100%) képest. Zmeny počtu obcí v porovnaní s ich počtom v roku 1941 (1961-1991). Die Veränderung des Einwohnerzahl in den hervorgehobenen Siedlungen (1961-1991) im Vergleich zu 1941 G.-liget Kuntapolca Páskah. Szkáros Visnyó ■ 1961 t?;! 1970 111980 S 1991 237 150 Kedvezőtlen természeti adottságú hegy- és dombvidéki aprófalvak, egyoldalú agrárjelleggel; előrehaladott demográfiai erózió, a települési önállóság fokozatos megszűnése. - Beluszky-Sikos 1982, 60-62.