Keményfi Róbert: A gömöri etnikai térmozaik. A történeti Gömör és Kis-Hont vármegye etnikai térszerkezetének változása - különös tekintettel a szlovák-magyar etnikai határ futására - Interethnica 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
IV. A megye etnikai arculatának alakulása és az etnikai határ változása Trianontól a párizsi béketárgyalásokig (1920 - 1947)
adatai azt mutatják, hogy a történeti Gömör és Kis-Hont megye visszatért sávja nemzetiségileg tisztává vált (90% a magyarság aránya). A 137 település a második világháború évei alatt olyan időszakban tartozott Magyarországhoz, amikor az etnikai hovatartozás különös jelentőséget kapott. A zsidóság fajként való meghatározása és nemkívánatos elemmé nyilvánítása az 1938-ban két országhoz tartozó egykori Gömör és Kis-Hont megye mindkét felén a zsidóság deportálását és megsemmisülését jelentette. Az 1938-as déli megyeterületen az 1941-es népszámlálás alapján 3342 zsidó (a megye lakosságának 3,5%-a) vallású és zsidónak minősített személy élt, akik döntőrészt magyar nemzetiségűnek és magyar anyanyelvűnek vallották magukat (4 zsidó népesség... 1993, 153). A gömöri teljes zsidóság deportálása 1944. június végén zajlott le. A gyűjtőtábor Kassán volt, innen indultak a szerelvények Auschwitzba. A Szlovákiánál maradt gömöri területek zsidósága sem kerülte el a megsemmisülést. A Tiso vezette Szlovák Köztársaság izraelita lakosait már 1942 tavaszán deportálták (Sas 1993, 171-173; Kamenec é. n. 123-133). Hasonlóan az első háború végéhez, a második világháború befejezésekor, 1944 decemberében is aktív harcterületté vált a megye egész Trianon előtti területe. Szovjet megszállás alá esett 1944. december 21-én Rimaszombat. Elkeseredett harcokat élt át Rimabánya, Tiszolc is a szlovák nemzeti felkelés idején. 1945 januárjában román csapatok foglalták el Észak-Gömört (Veres 1992, 16, 68. A Vály völgyének harcairól: Kovács 1991, 128-130). A felkelésben és a szovjet Vörös Hadseregben is szolgáltak gömöri magyarok: „Az emberek nem azért álltak be a Vörös Hadseregbe, mert olyan nagyon vörös érzelműek lettek volna, hanem azért, mert az ellenséget ki kell verni a hazából.’’160 A második világháborút a jaltai konferencián- hozott elvi döntések után lényegében a potsdami háromhatalmi értekezleten 1945 nyarán zárták le. Az itt hozott és hazánkat is érintő megállapodásokat a későbbi párizsi békeszerződés jogilag (1946-1947) szentesítette. 1945-ben de facto visszaálltak Magyarország trianoni határai. A magyar állam keretei között hat évig fennálló Gömör és Kishont megye közigazgatásilag ismét felbomlott (részletek: Krno 1992, 33-44), és ezzel megkezdődött a Csehszlovákiához visszacsatolt magyarok majd három évig tartó kálváriája. 1991-ben látott napvilágot a gömöri magyarok Csehországba történt deportálásáról az első személyes visszaemlékezés (Ujváry 1991). Lévárt község egykori bírójának elbeszélése több évtizedes hallgatást szakított át, és a hasonló történetek közzétételének sorát nyitotta meg (Pl. Molnár-Varga 1992; Viczén 1992, 193-225; Nyírő 1995, 17-26; Zalabai 1995). A felvett interjúk, feltárt naplók, memoárok, személyes sorsok közlése azonban szükségessé tette, hogy az írásokat, visszaemlékezéseket elemző, közreadó kutatók 160 Kuntapolcai gyűjtés. 102
