Bodnár Mónika: Etnikai és felekezeti viszonyok a Felső-Bódva völgyében a 20. században - Interethnica 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
3. Települések szerinti áttekintés
balmuk is volt. Azt már a krónikás jegyezte föl, hogy 1967-ig a cigányoknak csak kb. a fele élt a faluban, a többiek a falu mögötti cigánytelep viskóiban húzták meg magukat. Ám ekkor a helyi nemzeti bizottság jóvoltából megvásárolták az elhagyott falusi házakat, s ezután a cigánytelep felszámolásra került. Ebben az időben tíz cigány család élt itt, ami kb. hetven főt jelentett. Jelenleg is megközelítőleg ennyi a számuk, ami az összlakosságnak mintegy egynegyedét teszi ki. A cigányok nyelvhasználata vegyes. Egymás között többnyire cigányul beszélnek, de kevernek bele szlovák, ruszin, cseh és magyar szavakat, kifejezéseket is. A cigányok közül az elmúlt néhány (öt-tíz) évben sokan elmentek Csehországba, Németországba dolgozni, de akik nem találtak munkát, azokat az utóbbi években igyekeztek az ottani hatóságok visszatoloncolni. A cigányok mellett szerény számban zsidók is éltek a faluban. A második világháború előtti években zsidó kocsmárosa volt Hacsavának. Ami a statisztikai adatok áttanulmányozása után a legszembeötlőbb, az a lakosság számának sehol másutt a környéken nem tapasztalható óriási mértékű csökkenése az utóbbi ötven esztendőben: 578-ról (1869) 223-ra (1993). Míg 1952-ben arról ír a krónikás, hogy nagy a lakásínség a faluban, szinte minden házban két család él, ezért a fiatal házasok kénytelenek elhagyni szülőfalujukat, néhány évvel később már arról tudósít, hogy a falu a kerületi nemzeti bizottság döntése következtében kihalásra ítéltetett, ezért betiltották az építkezéseket, s a lakosok kénytelenek elvándorolni, főleg Stószt, Alsómecenzéfet, Ájt, Tornát és később már Kassát is választják új lakóhelyként. A későbbiekben a nagyfokú elvándorlást főleg munkahelyhiánnyal magyarázza, bár azzal korábban sem bővelkedett a falu. A lakosság zöme megélhetését messzi idegenben kereste, főleg Csehországban, ahová a férfiak erdei munkára, a lányok pedig általában hotelszolgáknak szegődtek, s csak évente négy-öt alkalommal jöttek haza, nagyobb ünnepekre, pl. karácsony, húsvét, nagyobb munkákra, mint a széna- és krumpligyűjtés. A nagyfokú munka utáni elvándorlás csak 1968-ban szűnt meg, amikor lehetőségük nyílott a környék új üzemeiben - Tornán és Szepsiben - munkát kapniuk. A falucskaiak jó kapcsolatban voltak és vannak a környező települések lakóival. Tudatában vannak másságuknak, valamint annak is, hogy a közeli Horvátiban is ugyanolyan görög katolikusok élnek mint ők, csak azok magyarok. Legtöbbször a papjuk is közös, napjainkban is a Horvátiban élő parókus látja el az itteni egyházi teendőket is, csak míg ott magyarul, itt szlovákul prédikál, miközben a liturgiát ószláv nyelven végzi. Különösen jó kapcsolatuk van az áji magyarokkal. Már csak azért is fontos ez a jó viszony, mivel Falucskáról sokan lehúzódtak Ájba, s ez nemcsak az utóbbi évekre jellemző. Falucska kétségkívül a vidék legelzártabb települése volt, ahová autóbuszjárat is csak 1974 óta létezik. Ezzel is magyarázható, hogy szinte napjainkig megőrizte néprajzi sajátosságait (Például az öregek még ma is viseletben járnak. A kivetkőzés az 1950-es években vált általánossá az akkori fiataloknál - ezt a jelenséget a krónikás az életszínvonal emelkedésével magyarázza. Érdekes módon a lányok amíg Csehországban dolgoztak, nem hagyták el viseletűket, csak 35
