Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Magyar Kisgazda Földmíves és Kisiparos Párt és a Magyar Nemzeti Párt történetéhez 1920-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 7. (Somorja, 2017)
Dokumentumok
ben a magyar kisgazdák. A dQakat a kisgazdapárt elnöke és főtitkára osztotta széjjel, ők voltak a verseny főrendezői, a dQakat azonban összesen 6000 csehkorona értékben a csehszlovák kormány adta. Én vagyok a tornaijai járási lótenyésztő szövetség megbízottja és lóbíráló bizottsági elnöke, aki az egész vidék lótenyésztéséhez használt állami méneket Eperjesen, Nyitrán és Prágában jogosult vagyok kiválasztani. Az agitáció és a párt ereje szempontjából nagyon fontos, hogy e földművelő gazdák lássák: tőlünk függ, milyen apaállatot kap, tőlünk függ, kapnak-e tenyészbikára államsegélyt, tőlünk függ, lesz-e csikólegelőjük stb. stb. •k k k Ezek kis és partikuláris érdekeket szolgáló akcióknak látszanak, azonban az egész vonalon való tervszerű végrehajtásuk végeredményében mégis nagy politikai hatalmat és gazdasági erőforrást jelent mindnyájunk számára. Amikor arra gondolok, hogy ezeket végig meg kell valósítani, egyben úgy képzelem, hogy az ellenzéki pártok intézőbizottságának egyik legfontosabb feladata volna ebben a munkában egységessé tenni a pártokat, és itt nem válogathatunk abban, hogy születése szerint az őslakossághoz tartozó-e az az állategészségügyi felügyelő vagy hasonló hatósági ember, ugyanúgy kell elbánnom vele, még akkor is, ha cseh. Röviden és vázlatosan ezeket kívántam előadni, amennyiben a felvidéki magyarság gazdasági megszervezésének kérdése beható tárgyalások tárgyává tétetnék, készséggel hajlandó vagyok erre vonatkozólag - a hitelügy megszervezésénél egy hozzánk közel álló szakember bevonásával, a többi kérdésekre vonatkozóan pedig magam - részletes munkaprogramot kidolgozni. Budapest, 1924. évi október hó 7-én. Sz. J. MNL OL, K 437, 11, csomó, 10. tétel. f. 1386-1392. Gépelt tisztázat. Ez az összefoglaló Szent-lvány Józsefnek egy másik jelentése mellett található a levéltárban a Társadalmi Szervezetek Szövetségének Központja iratanyagában, amelyben a keresztényszocialista párton belül Lelley Jenő elnök megbuktatására tett kísérletekről számol be a magyar kormánynak. (L. 56. sz. Dokumentumok, 277-280. p.) Ebben a fenti jelentésében a magyarság gazdasági megszervezéséről vallott elképzeléseit vázolja. A hosszas példák felsorolása bizonyára azt szolgálta, hogy elhárítsa a személyét ért támadásokat, mivel a csehszlovák hatalomhoz való simulékonysággal vádolták meg. 90